A gyanúsítotti kihallgatása után a Fidesz biztonsági vezetőjének kinevezett volt TEK-vezérnek hullámhegyek és hullámvölgyek is voltak a pályafutásában. Több száz bevetés, több ezer elfogott bűnöző és egy fegyelmi eljárás terelte mederbe a karrierjét.
Csak az után került képbe a rendőrség, hogy 1979-ben elkezdtem karatézni, és megértettem a shotokan világát. A távol-keleti küzdősportok akkoriban a hőskorukat élték Magyarországon, misztikus dolog volt, amilyen egy kis srácnak a rendőrség. Abban az időben vagy pontosabban attól kezdve éreztem úgy, hogy akár a rendőrségen dolgozva is el tudnám képzelni az életem. Bár ez még csak homályos kép volt
– mondta 2008-ban pályafutása kezdetéről az interjút csak elvétve adó Hajdu János, akit Orbán Viktor kedden egy nappal azután nevezett ki a Fidesz biztonsági igazgatójává, hogy a Terrorelhárítási Központ (TEK) korábbi főigazgatóját a Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki jogellenes fogva tartás bűntette miatt indult nyomozásban, az aranykonvoj-üggyel kapcsolatban.
Hajdu János neve a TEK megalapításától kezdve szinte teljes egészében összeforrt a szervezettel, és az elmúlt évtizedekben a magyar terrorelhárítás egyik legismertebb és egyben legmegosztóbb vezetőjévé vált.











