„Orbán Viktor hangjára ébredsz. Papírból csákót készítesz, a tavaly készített fotók tanulsága szerint ez megvéd a napszúrástól. Nem gondoltad volna, hogy ennyi rövidnadrágos politikust látsz majd egy helyen. S miközben az utolsó koncert akkordjaira életigenlően bólogatsz a hűs székely éjszaka csillagos ege alatt az utolsó pénzeden vásárolt olcsó sörrel a kezedben, arra gondolsz, Tusványos nem hiába a világ közepe…” - Tusványos, Intuitív előrejelzés kezdő táborlakóknak, Vol. V., 2012
A Fidesz korszakos kudarca ellenére is megrendezésre kerül idén a 35. Tusványos Tusnádfürdőn. A fesztiválig kevesebb mint egy hónap van hátra, a hivatalos honlapra mégis csak most kezdenek el csordogálni az infók az idei fellépőkről, a programok fül pedig teljesen üres. Németh Zsolt, a tusnádfürdői vigadalom egyik főszervezője azt már elárulta, ki nem lesz ott a dzsemborin: Magyar Pétert, az ország miniszterelnökét nem hívják meg, ugyanis „folyamatosan minősíthetetlen hangnemben sértegeti politikai ellenfeleit, partnereit, beleértve a külhoni magyar vezetőket.”
Orbán Viktor szokáshoz híven elmondja beszédét a fesztiválon, a párbeszédközpontúságra hivatkozva a szervezők pedig azért meghívnának néhány tiszást, például Heidl György államtitkárt, Kollai István nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárt és Tarr Zoltán nemzetpolitikáért felelős minisztert. Mondjuk utóbbit már tavaly is meghívták, Tarr azonban csapdát szimatolva nem élt a lehetőséggel.







