Megtörtént az, ami évek óta lehetetlennek tűnt. Tusványos fellépői a nyilvánosság számára is észlelhető módon nem értettek egyet. No nem egymással szemben, hanem külön-külön, más-más sátorban, de mindenki elmondta a magáét. A tábor egyik része szerint a kampánnyal, a Fidesz hangnemével, politikájával sőt, akár a gazdaságpolitikájával lehetett a baj. A másiknak meg elege volt az önmarcangolásból, szerintük a tiszás önkényhez a külföldi hálózatok által irányított közösségi média miatt elbutult, műveletlen fiatalok vezettek, a Tiszán pedig bosszút kell állni. Érzetre egyébként is az előbbiek voltak kevesebben, aztán jött Orbán Viktor, és rövidre zárta a vitát.
Szerda van, esik az eső, az előző kormány eddig fellépő minisztereinek java, a megszokott tusványozó fideszesek egy része sehol – Gulyás Gergely is lemondta a beszélgetését. Eltűntek az MCC, a Mandiner, az Alapjogokért Központ, az MVM és ki tudja még melyik, előző kormányokhoz közeli intézet, think tank, gazdasági és állami szervezet sátrai.
Deák Dániel szerint természetes, hogy vereség után kevesebben jöttek, egyébként is, ha eláll az eső, jönnek majd többen. Bayer Zsolték viszont örülnek, hogy megtisztult a levegő, és nincsenek itt a slimfitesek Tusványoson, a Fidesz évente megrendezett erdélyi fesztiválján, ahol Orbán Viktor a választási vereség óta először adott hosszabb diagnózist a Jelenlegi Helyzetről.












