Norvégia rápihent a tizenhatoddöntőreA norvég válogatott a gólzsák Erling Haalandban, míg az elefántcsontparti együttes inkább a csapatmunkában bízik keddi, dallasi mérkőzésük előtt a foci-vb tizenhatoddöntőjében.Az európai csapat az első két csoportmeccsét megnyerte Irak és Szenegál ellen, majd a legutóbb ezüstérmes franciákkal szemben az addig kevesebb játéklehetőséghez jutó futballistáinak szavazott bizalmat Stale Solbakken – ki is kaptak 4–1-re. Azt a meccset a kispadról nézte végig a Manchester City gólvágója, Haaland, aki az első két fordulóban négyszer talált be, így a második helyen áll a góllövőlistán. Erling HaalandULRIK PEDERSEN / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFPA torna titkos esélyesének kikiáltott skandináv alakulatnál ezúttal is a 25 éves támadó jó teljesítményében bíznak: Haaland 52 válogatott találkozón 59 gólnál tart, most pedig kipihenten várja az afrikaiak elleni összecsapást, melynek tétje a nyolcaddöntőbe jutás. „Nem volt kérdés, hogy pihentetem a játékosokat a franciák ellen, mert többen is elég fáradtak voltak. Megnéztük a helyzetünket a második csoportmeccs után, és mind a védőinkre, mind a középpályásainkra ráfért az egymeccses kihagyás” – indokolta döntését Stale Solbakken szövetségi kapitány. A szakember megkönnyebbüléssel beszélt arról, hogy bár a következő mérkőzés helyi idő szerint délben lesz, a dallasi stadion zárt és klimatizált, így az esetleges kinti meleg nem fogja befolyásolni az erőviszonyokat. A túloldalon Elefántcsontpart szintén két győzelemmel, a második helyen jutott az egyenes kieséses szakaszba: az afrikai együttes negyedik próbálkozására először élte túl a csoportkört a világbajnokságon. A háromszoros Afrikai Nemzetek Kupája-győztes válogatott szövetségi kapitánya, Emerse Fae szerint kulcsfontosságú lesz megakadályozni ellenfelüket abban, hogy eljuttassák a labdát Haalandhoz. Ebben meghatározó szerepe lehet az egyelőre a portugál Sportingban futballozó 22 éves középső védőnek, Ousmane Diomandénak, akit a nemzetközi sajtó szerint több Premier League-csapat is szeretne leigazolni. „Azt hiszem, az igazi erőnk abban rejlik, hogy eloszlanak a támadóterhek a csapaton belül. A pálya minden szegletéből veszélyesek tudunk lenni. Ha az ellenfelünk figyelme akárcsak egy pillanatra is kihagy, készen fogunk állni. A cserepadról beálló játékosok is tudnak segíteni nekünk” – magyarázta a szövetségi kapitány. Az elefántcsontpartiaktól Nicolas Pépé duplázott Curacao 2–0-s legyőzésekor, de Fae rendelkezésére áll az Ecuador ellen eredményes Amad Diallo és a németeknek betaláló Franck Kessie, továbbá a sajtó által a Bajnokok Ligája-győztes Paris Saint-Germainnel összeboronált Yan Diomandé, vagy az Internazionaléba szerződött Ange-Yoan Bonny is. A két válogatottnak ez lesz az első egymás elleni találkozója, a továbbjutó a nyolcaddöntőben Brazíliával találkozik majd vasárnap East Rutherfordban. A svéd védelem képes lesz hatástalanítani a francia támadóarzenált?A svédek az esélytelenek nyugalmával készülnek a fantasztikus támadósorral rendelkező franciák elleni egyeneses kieséses mérkőzésre. Az északiak középpályása, Daniel Svensson a svéd állami televíziónak elmondta, nem foglalkoznak azzal, hogy esélyesek vagy esélytelenek-e a 2018-as világbajnok elleni, New York-i találkozón, inkább arra fókuszálnak, hogy megvalósítsák azt, amiről egész évben beszéltek egymás között „Szeretnénk a legjobbunkat nyújtani, ha ez sikerül, akkor van esélyünk a sikerre” – tette hozzá a középpályás, ugyanakkor elismerte, a végső győzelem fő várományosai közé sorolt franciák az esélyesebbek. A keret egyik legnagyobb sztárja, a magyar felmenőkkel is rendelkező Viktor Gyökeres szerint jó energiák vannak a csapatukban és nyugodtan várják az első egyenes kieséses mérkőzésüket. „Dolgozunk azokon a játékelemeken, amelyeken még kell, és pozitívan várjuk az összecsapást” – magyarázta az angol bajnok, BL-döntős Arsenal támadója, aki eddig egy gólt szerzett és két gólpasszt adott a vb-n, és akinek Aleksander Isakkal alkotott csatárkettőse megnehezítheti a francia hátvédek dolgát. A svédek egyébként a vasárnapi edzésen a tizenegyeseket is gyakorolták, és vélhetően arra fogják helyezni a fő hangsúlyt, hogy valahogy megállítsák az életveszélyes francia támadókat: Kylian Mbappé és az aranylabdás Ousmane Dembélé is négyszer volt eddig eredményes a tornán. Ousmane Dembélé (b) és Kylian Mbappé (j)FRANCK FIFE / AFPAz édesanyja temetése után visszatért szövetségi kapitány, Didier Deschamps számára az a legfontosabb, hogy megoldja együttese bal oldalának problémáit. A franciák jobbára csak a jobb oldalról és középről tudtak gólhelyzeteket kialakítani, így a helyi sajtó szerint a svédek ellen várhatóan Lucas Digne és Bradley Barcola kezd majd bal szélen. A franciák tíz gólt szereztek eddig és első helyen jutottak tovább százszázalékos teljesítménnyel – rajtuk kívül a mexikóiak és a címvédő argentinok zárták még hibátlanul a csoportkört –, Mbappé és Dembélé mellett pedig a Bayern Müncheben játszó Michael Olisétól is várhatnak még gólokat. A hátsó alakzatnak az arsenalos William Saliba visszatérése adhat további stabilitást. „Hogy a svédek képesek lehetnek meglepetést okozni? Erősen kétlem. Bár náluk játszik Gyökeres és Isak, és összességében nincs rossz csapatuk, de a keretük erőssége köszönőviszonyban sincs a franciák tűzerejével. Persze a svédek kontrákkal veszélyeztethetnek ugyanúgy, ahogy a norvégok tették, de ha a franciák gólt is kapnak, akkor egyszerűen még többet fognak szerezni" – jelentette ki az angol Gary Lineker a L'Équipe sportnapilapnak. A magyar idő szerint kedden 23 órakor kezdődő svéd–francia mérkőzés tétje a nyolcaddöntőbe jutás, a győztesre a következő körben a Németország ellen bombameglepetést okozó Paraguay vár majd szombaton Philadelphiában.Ecuador nagy lendülettel érkezik a házigazda elleni párharcraEcuador a németek elleni siker adta lendületben, Mexikó pedig a hazai pálya előnyében bízik a foci-vb egyenes kieséses szakaszában, a két csapat magyar idő szerint szerdán hajnal 3 órakor találkozik majd Mexikóvárosban.A hazai csapat a 32-es mezőny egyetlen tagja, amely úgy százszázalékos, hogy még gólt sem kapott, így gond nélkül jutott tovább. A rivális viszont nehezebb utat járt be, hiszen az elefántcsontpartiak elleni 0–1-et és a curacaóiakkal szembeni 0–0-t követően le kellett győznie a németeket. Ez végül hátrányból fordítva sikerült, ezzel az ecuadoriak vb-hangulata alaposan megváltozott. A két csapat 25-ször találkozott egymással, 14-szer nyert Mexikó, egyetlen vb-csatájukat 2002-ben vívták, akkor a közép-amerikaiak 2–1-re diadalmaskodtak. A legutóbbi három összecsapásuk döntetlennel zárult, köztük az a mérkőzés, amelyet a 2024-es Copa Americán játszottak. Mexikó négymeccses nyeretlenségi sorozatban van, legutóbb 2019. június 10-én tudta legyőzni Ecuadort. A mexikói szurkolókMARIO VAZQUEZ / AFPA meccs nagy kérdése, hogy a vendégek miként birkóznak majd meg az Azték Stadion semmihez sem hasonlítható atmoszférájával, több mint 80 ezer néző szurkolásával. Már csak azért is, mert Mexikó kilenc vb-meccse veretlen itt. „Most jön a kieséses szakasz. A statisztikák és az adatok nem számítanak. Már elértünk dolgokat, de ezzel sem a játékosok, sem én nem foglalkozunk. Ami előttünk áll, az számít, arra összpontosítunk” – mondta Javier Aguirre, a mexikóiak szövetségi kapitánya. Kollegája, az ecuadoriakat vezető Sebastian Beccacece szerint akkor lehet esélyük, ha ugyanolyan alázattal és összpontosítással játszanak, mint tették azt legutóbb. Úgy véli, hogy lendületbe kerültek, ami akár nyolc közé jutást is érhet. „Ecuador sosem jutott még be a negyeddöntőbe. Gyönyörű lenne, ha eljutnánk oda, ugye? Miért ne!? Nos, ezért dolgozunk. Bárcsak sikerülne, mert ez a csapat és az ecuadori emberek megérdemelnék” – fogalmazott. A győztesre majd az Anglia–Kongói DK párharc továbbjutója vár a nyolcaddöntőben, ugyancsak Mexikóvárosban.