Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!A holland kapitány, Ronald Koeman nem bánta meg, hogy öt védőt állított a csapatba Marokkó ellen, emiatt átadták az afrikai csapatnak a labdabirtoklást. Marokkó játszott veszélyesebben, de gólt Cody Gakpo lőtt, a 91. percben azonban megérkezett egy fejesből az egyenlítés. A tizenegyeseket jobban rúgta Marokkó, és Kanadával játszik a nyolcaddöntőben.„Azért választottuk ezt a játékstílust, mert az első három csoportmeccsen túl sok gólt kaptunk. Becsukhatjuk a szemünket, és folytathatjuk ugyanúgy, az edzőn múlik, hogy változtat-e a dolgokon. Ha most kellene döntést hoznom, akkor is az öt védő mellett határoznék” – nyilatkozott a kiesés után.A játékosokkal konzultálva döntött úgy, hogy ebben a felállásban játszanak, amitől stabilitást remélt. A végső döntést ő hozta meg. Az, hogy kicsit jobban visszahúzódnak, gyakran előfordul, sok meccsen lehet látni.„Higgyék el, nem a legnehezebb utat keresem. Egész Hollandia azt mondja, hogy öt emberrel kellene játszanunk hátul. Így is teszünk, és ezért kritikát kapok. Hát pont nem érdekel. Az edzőnek döntéseket kell hoznia” – jelentette ki.