„Kezdeményezem minden olyan folyamatban lévő peres eljárás békés megegyezéssel történő megszüntetését, amelyben korábbi képviselők küzdenek az előző házelnök által kiszabott, túlzó mértékű büntetések ellen” – jelentette be Forsthoffer Ágnes házelnök az Országgyűlés hétfői rendkívüli ülésnapján.
Forsthoffer példaként hozta fel Tordai Bence öt évvel ezelőtti ügyét, amikor Varga Mihály akkori pénzügyminiszter videózásáért Kövér László több mint nyolcmillió forintra büntette az ellenzéki képviselőt.
„A házelnöki döntést később az Országgyűlés is megerősítette, számos, ma is mandátummal rendelkező képviselőtársunk igen szavazatának segítségével” – jelentette ki a házelnök, felidézve, hogy az a Pócs János is igennel szavazott akkor, aki az elmúlt hetekben mobiltelefonjával több alkalommal is filmezett, és az országgyűlési munkát „méltatlanul nevetségessé tette”, amikor azt állította, hogy nem videózott, csak a telefontokját nézegette.
https://www.youtube.com/watch?v=cPRzF53IjYg
Forsthoffer kitért arra is: nem elegáns felvenni, ahogy egy-egy képviselőnek pár pillanatra lecsukódik a szeme, szerinte nem szolgálja az ország érdekét, ha ezek kikerülnek a közösségi oldalakra, már csak azért sem, mert nem lehet tudni, az adott képviselő nem dolgozta-e végig az előző éjszakát.








