Forsthoffer Ágnes házelnök levélben kérte a parlamentből távozó, illetve már korábban mandátumukat vesztett országgyűlési képviselőket, hogy a törvény szerint nekik járó háromhavi végkielégítésüket jótékony célra ajánlják fel. A kezdeményezésről Jámbor András számolt be Facebook-oldalán, ahol a levelet is közzétette.„Az új Országgyűlés és az új Kormány megalakulásával a közvélemény számára is egyre több hiteles információ jut el arról, hogy Magyarország milyen gazdasági és költségvetési kihívásokkal néz szembe, valamint arról, hogy az egyes állami ágazatok, illetve a civil szféra milyen megdöbbentő körülmények között volt kénytelen működni” – írta Forsthoffer.Követelését így indokolta: „A társadalom részéről jelentkező jogos igényt közvetítve éppen ezért felkérem Önöket – különösen azokat a volt képviselőtársainkat, akiknek az elmúlt ciklusokban leadott szavazatai e méltatlan helyzetek kialakulásához hozzájárultak –, hogy a részükre kiutalt pénzbeli ellátást jótékony célokra felajánlani szíveskedjenek!”Jámbor András posztjában arról ír, hogy a felszólítás indokolt, és biztos volt benne, hogy előbb-utóbb megérkezik. Jámbor – aki fizetése harmadát eddig is jótékony célra ajánlotta – most a követőivel szavaztatná meg, hogy az összeg hányad részét ajánlja fel: aki lájkkal szavaz, az arra voksol, hogy végkielégítése harmadát utalja el, aki pedig szív emojival, az azt kéri, hogy a távozó képviselő a teljes összeget fordítsa jótékony célokra.Összesen 156 képviselő mandátuma szűnt meg az új Országgyűlés megalakulásával, a teljes listát itt gyűjtöttük össze. A távozó politikusok között több cikluson át parlamentben ülő kormánypárti és ellenzéki képviselők is vannak. A jelenlegi szabályozás alapján a mandátumukat elvesztő képviselők háromhavi tiszteletdíjnak megfelelő juttatásra jogosultak. A végkielégítés automatikusan jár azoknak, akik nem szereztek új mandátumot vagy nem töltenek be más parlamenti tisztséget.A jogszabály szerint háromhavi búcsúpénzt kapnak, amit a megbízatásuk megszűnése előtti háromhavi (február–március–április) tiszteletdíj átlagából kell kiszámolni. Eszerint több távozó parlamenti képviselő is 12 millió forintos búcsúpénzt kap.Gulyás Gergely korábbi Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, hogy a távozó kormány tagjai a juttatásukat egységesen kárpátaljai gyerekeknek fogják felajánlani. Orbán Viktor közölte, hogy a kárpátaljai Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonnak adományozza a törvény szerint neki járó bruttó 38 millió forintos végkielégítést. Magyar Péter dicséretesnek nevezte Orbán felajánlását, és elfogadta azt.Havasi Bertalan is nyilatkozott korábban a búcsúpénzéről, amiért perelni is hajlandó lenne. „Én majd eldöntöm, hogy azt a pénzt, amiért megdolgoztam 16 évig, mire fordítom, mert én bérből és fizetésből éltem ugyanúgy, ahogy ön” – mondta Orbán Viktor korábbi sajtófőnöke a Telex kérdésére. „Lehet, hogy a gyerekeim taníttatására. Vagy a Suzuki Vitarámon lecserélem a gumikat végre, nem tudom, hány év után. Ilyesmikre azért nem árt néha pénzt költeni” – fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy mire szánná az összeget, amit távozása miatt kap az államtól.
Forsthoffer Ágnes a távozó képviselőket is arra kéri, hogy jótékony célra utalják a háromhavi végkielégítésüket
Az állam és a civil szféra helyzetére hivatkozva kéri ezt a házelnök, különösen azoktól, akik a méltatlan állapot kialakulásához hozzájárultak.













