Levélben kérte a korábbi országgyűlési képviselőket Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke arra, hogy ajánlják fel jótékony célokra a mandátumuk megszűnése után járó háromhavi juttatásukat.

Forsthoffer Ágnes középen.

A május 20-án kiküldött levélben Forsthoffer arra emlékeztette a volt képviselőket, hogy az országgyűlésről szóló 2012-es törvény alapján azok a parlamenti képviselők, akiknek a megbízatása az Országgyűlés megszűnésével ért véget, további három hónapig jogosultak a tiszteletdíjuk előző három havi átlagának megfelelő összegű ellátásra.

Az Országgyűlés elnöke szerint az új parlament és az új kormány megalakulása óta egyre több információ kerül nyilvánosságra az ország gazdasági és költségvetési helyzetéről, illetve arról, hogy egyes állami ágazatok és a civil szféra milyen nehéz körülmények között működtek az elmúlt években.

„A társadalom részéről jelentkező jogos igényt közvetítve” ezért arra kérte a volt képviselőket, hogy ajánlják fel a számukra kiutalt összeget jótékony célokra.