Hivatalos levélben fordultak Forsthoffer Ágneshez, az Országgyűlés elnökéhez – aki, mint a tárgy kapcsán fontosabb, köztársasági elnök hiányában jelenleg az államfői feladatokat is gyakorolja –, hogy kezdeményezze a legfőbb ügyész hivatalvesztésének kimondására irányuló eljárást – tudta meg a 24.hu az említett dokumentum alapján.

A Dr. Horváth Lóránt (aki mások mellett az aranykonvojügyben érintett ukránok jogi képviselője) és Laczó Adrienn (ő Szabó Bence jogi képviseletét látta el, korábban a Fővárosi Törvényszék bírája volt, az Orbán-kormány és bírósági szervezetek közötti megállapodás miatt mondott fel) által jegyzett, hivatalvesztési eljárással kapcsolatos javaslat úgy fogalmaz, Forsthoffernek meg kellene fontolnia a fenti intézkedés megtételét, aminek következtében – a köztársasági elnök javaslatára – az Országgyűlés kimondhatja a legfőbb ügyész hivatalvesztését, „ha a legfőbb ügyész neki felróható okból nem tesz eleget megbízatásából eredő feladatainak, illetve jogerős ügydöntő határozatban megállapított bűntettet követett el, vagy más módon tisztségére méltatlanná vált”.

A megfontolásra kínált javaslat indokolásaként a kérelmezők öt olyan tényállást tártak Forsthoffer elé, amelyek véleményük szerint önmagukban és összességükben is alkalmasak lehetnek megbízatásból eredő feladatok felróható elmulasztásának, illetve a méltatlanná válás alátámasztására.