Az Orbán-kormány minisztere már a Népszaváért is aggódik.
Navracsics Tibor szerint közösségi oldalán visszatért Ferencz Orsolyával közösen írt nyílt levelükre, amelyben a magukat a jobboldalhoz kötődő gazdag embereket arra kérték, támogassák azoknak a médiumoknak a fennmaradását, amelyek az elmúlt napokban a megszűnés veszélyével néztek szembe.
Az Orbán-kormány volt minisztere ezt a gazdaglistával később nyomatékosította is, most pedig hozzátette: ez vonatkozhatna a baloldal hasonló anyagi lehetőségekkel bíró embereire is, hiszen a legnagyobb múlttal rendelkező magyar politikai napilap, a Népszava is „élet-halál harcát vívja”.
Navracsics Tibor azt írja: megmentés nélkül, ismeretei szerint
Európa első olyan országa leszünk, ahol a nyomtatott politikai napilap műfajként kihal. Ez pedig párthovatartozásra való tekintet nélkül egyaránt kulturális veszteség lenne mind a bal-, mind a jobboldali, mind pedig az elkötelezettség nélküli olvasónak.







