A Tisza-kormány nemcsak a polgármesterek fizetését csökkentené, hanem kiterjesztheti a miniszterelnöki cikluskorlátot más tisztségekre is, így a szabályozás vonatkozhatna akár a településvezetőkre is. Az egyelőre még csak tervnek tekinthető elképzelést az Indexnek bírálta Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere. Szerinte nem a fizetésekről van szó, hanem arról, hogy az egyik hatalmi ág megpróbálja korlátozni, majd idővel leuralni a másikat. „Szándékosan állították be úgy, mintha a saját fizetésemet féltettem volna. Nem erről volt szó. Én harmadennyiért is elvégeztem ugyanezt a munkát, kevesebbért, mint amit a magánszférában kerestem. Nem a fizetés a kardinális kérdés, hanem az, hogy az egyik hatalmi ág hogyan próbálja korlátozni, majd idővel leuralni a másikat. Ez volt a problémám, és ez most is fenntartom” – fogalmazott.Márki-Zay Péter szerint Sulyok Tamás esetében is „korlátátlépés” történt, ami a Fidesz idején is előfordult néha. „Sulyok alkalmatlan a köztársasági elnöki posztra, Orbán Viktor bábja, és jogos az aggály, hogy nem a nemzet egységét képviseli, hanem Orbánt. A leváltásával maximálisan egyetértek – csakhogy ezt a Tiszának a programjában vállalt kötelezettségével, a közvetlen köztársaságielnök-választással együtt lenne szabad csak megtenni. Anélkül rendkívül veszélyes precedenst teremt” – mondta.„Nyolcvanszázalékos részvétellel, 71 százalékos parlamenti többséggel felhatalmaztuk Magyar Pétert, hogy a programjában vállalt közvetlen elnökválasztást bevezesse. Most érthetetlen, hogy mégsem akarják végrehajtani” – jegyezte meg.A polgármesterekre vonatkozó cikluskorláttal kapcsolatban úgy fogalmazott: „Nincs a világon olyan ország, ahol a központi hatalom így beleszólna abba, hogy a vásárhelyiek vagy a siófokiak kit választhatnak meg. Van néhány speciális hely, ahol a polgármesteri ciklusok száma korlátozott – New Yorkban például kétszer lehet megválasztani valakit –, de ez ritka, és ezt is a New York-iak döntötték el, és nem Washingtonban az elnök vagy a kongresszus. Az önkormányzatiság elve megköveteli, hogy ilyen kérdésbe ne szóljon bele a központi hatalom”.Márki-Zay Péter szerint egy polgármester nem tud diktatúrát kiépíteni, és nem írhatja át a saját megválasztásának a szabályait. „Milyen terrort tudna bevezetni Siófokon Lengyel Róbert?” – vetette fel. A polgármester szerint vannak arra utaló jelek, hogy előrehozott választást akar a Tisza Párt, de reméli, tisztázza majd a kormány, nincs ilyen szándék. Úgy vélte, most még a korábbiakhoz képest is jobban egypártrendszer van Magyarországon. „A Tiszának most egyáltalán nincs ellenzéke. Viccesen hangzik, de leginkább Toroczkai László viselkedik valódi ellenzékként. A Fidesz bármit mond, Magyar Péter válasza annyi, hogy »pont önök mondják ezt akik « – és ezzel bármilyen érvet le tud söpörni”.A kormány eddigi teljesítményét úgy értékelte: „Az Európai Unióhoz való hűség terén óriási az előrelépés, és Orbán leváltása is hatalmas siker. De az elszámoltatással például még adósak. Amíg a legfőbb bűnözők szabadlábon vannak, nincs elszámoltatás. Amíg Lázár János nincs börtönben, addig nincs rendszerváltás sem”. https://hvg.hu/itthon/20260528_marki-zay-peter-tisza-kritika-onkormanyzatok