A görög lobogó alatt hajózó gőzös, az SS Peleus Freetownból Buenos Aires felé tartott 1944. március 13-ának éjjelén, amikor a hajó közepe táján két torpedó csapódott belé. Ezeket a német U-852-es tengeralattjáró lőtte ki. A kétárbócos, nagyjából 5 ezer tonna vízkiszorítású gőzös gyorsan süllyedni kezdett, belső raktérelválasztó falait szétszaggatták a robbanások. A Peleus három perc leforgása alatt a hullámsírba merült, 39 főnyi személyzetének túlélő tagjai roncsokba, mentőtutajokba kapaszkodtak.
A második világháború tengeri hadviselésében ez egy nem túl figyelemreméltó, mondhatni rutin elsüllyesztés volt, de ami utána következett, egyáltalán nem volt szokványos. Nem sokkal később az U-852 a felszínre emelkedett a maradványok közelében, azzal a céllal, hogy áldozatát azonosítsa, esetleg némi információt gyűjtsön. A tengeralattjáró kapitánya, a 27 éves Kapitänleutnant (főhadnagy), Heinz-Wilhelm Eck egyik, angolul valamelyest beszélő emberét arra utasította, hogy menjen a hajó orrába, és kérdezze ki az egyik túlélőt. Miután megtudta az elsüllyedt hajó nevét, Eck kiadta a parancsot, hogy az U-852 távozzon a helyszínről. De aztán meggondolta magát. Eck ideges volt. A kikötőből való kifutása előtt végighallgatott egy alapos kioktatást a feljebbvalóitól az Atlanti-óceán keskenyebb, Brazília legkeletibb és Afrika legnyugatibb része között elterülő részének, és különösen az Ascension-sziget körüli vizeknek a veszélyeiről. Elmondták neki, hogy az előtte útnak induló négy, hasonló küldetést teljesítő hajót mind elsüllyesztették. A levegőből érkező támadások magas kockázata miatt figyelmeztették, hogy mindent tegyen meg annak érdekében, hogy ne fedezzék fel az ellenséges repülőgépek. Még egy sikeres torpedózás után maradó roncsok is – hangsúlyozták – felfedhetik a pozícióját.
