Az 1914-ben vízre bocsátott Szent István csatahajó hazai gyárakban magyar mérnöki és kézi munkával készült, építését lépésről lépésre élénk közfigyelem kísérte. Hossza 152, legnagyobb szélessége 28, teljes merülése 8,5 méter volt, maximális vízkiszorítása 22 ezer tonna, 30,5 centiméter átmérőjű ágyúival európai szinten is komoly csapásmérő erőnek számított. Viszont nem szerelték fel úgynevezett torpedóvédő hálóval, ami nevéhez híven hatékonyan védte a hajótestet a torpedóktól. 1915-ben állt szolgálatba Polában (ma Pula) 1087 főnyi legénységgel. Évekig a kikötőben pihent, mivel nem volt olyan méretű ütközet a térségben ahol szükség lett volna az erejére, kisebb összecsapásokban pedig nem akarták kockázatnak kitenni.
Végül 1918 júniusában érkezett parancs, a Szent István egyik testvérhajója, a Tegethoff valamint számos torpedóromboló kíséretében 1918. június 9-én éjjel indult az Adriai-tengert lezáró antant blokád áttörésére az Otrantói-szoroshoz. Másnap, június 10-én hajnalban a Premuda-szigettől délkeletre két olasz katonai motorcsónak észrevétlenül megközelítette a köteléket, és körülbelül 500 méterről kilőtték torpedóikat a Szent Istvánra, majd elmenekültek. Legalább kettő közülük talált:
