„Egy bogarat meg tudtam volna ölelni” – az idei Fishingről nézve a mocskosfidesz-nyár csak egy rossz álom

Tavaly ilyenkor az orfűi tavak mellett is borúsabb volt a hangulat: miután a dograzziák fenyegetése kellőképpen felborzolta a kedélyeket a Pécs melletti fesztiválon, a Fishing on Orfűn kezdődött az egész 2025-ös nyarat meghatározó koncerttrend: a „mocskos fideszezés”. Idén is Orfű indította a fesztiválszezont, az első három nap alapján pedig elmondhatjuk: nemcsak hogy szelídültek az indulatok, de nagyjából teljesen kivonult a politika koncertekről. Vagyis helyrezökkent a világ. Ráadásul visszatért a HS7, a 30Y és a Kispál is. Fesztiválriport.

Onnan tudod, hogy a Fishingen vagy, hogy hajnali egykor az Elefánt-koncert harmadik sorában, a vad pogótól alig pár méterre megkínálnak mogyoróval. (Sózatlan, hogy ne legyen túl szomjas tőle az ember, magyarázza a kínáló.) Lehetne egy közepesen jól hangzó, üres marketingmondat is, hogy ez „az ország legbarátságosabb fesztiválja”, csak itt éppenséggel pont igaz: azt jelenti, hogy ebben a Mecsek dombjai között megbújó, magyar alter hangszerelésű kis utópiában ilyenkor négy-öt napig valahogy mindenki kedves egymással.

Adrián Zoltán / 24.hu

Kedvesek a fesztiválozók között elvegyülő zenészek, kedvesek a szekusok (!), kedvesek a ránézésre körülbelül húszezer fokban dolgozó gyrososok, kedvesek a melléd huppanó idegenek – itt ugyanis mindig melléd huppan valaki, ha leülsz, s általában még azt is megkérdezik, hogy mi újság és iszol-e eleget (utóbbi kérdés jelentése napszakonként változik). És kedvesek az Elefánt harmadik sorában álldogálók, akik, ha hirtelen felindulásból rajtuk keresztül indulsz a pogó felé, nem melegebb éghajlatokra küldenek, hanem megkínálnak mogyoróval.