Húsz évvel ezelőtt mutatták be a Tibor vagyok, de hódítani akarok című vígjátékot, aminek Gregor Bernadett volt a női főszereplője. A színésznő nemrég a Random című YouTube-műsor vendégeként mesélt arról, miért nem szerepelt azóta filmben.

Az az igazság, hogy annak, hogy nem forgatok, én magam is oka vagyok, ebben nagyon hatékonyan vágom magam alatt a fát évek óta, mert én nem járok castingra

– idézte Gregort a Blikk, aki annak idején úgy kapta meg első filmszerepét, hogy András Ferenc rendező több darabban is megnézte a játékát a színházban, majd felkérte őt egy művészfilm főszerepére.

Egy olasz–magyar koprodukciós film volt, az volt a címe, hogy A Szent Lőrinc folyó lazacai. Ez egy művészfilm volt, és egy nagyon jó emlék, itthon is forgattunk, meg Szicíliában három hetet.

Gregor tisztában van azzal, hogy manapság már úgy döntenek a szerepek sorsáról, hogy akár több tucat színésszel is eljátszatnak jeleneteket különböző felállásokban, mire kiderül, ki játszhat egy-egy karaktert, ám ő erre a procedúrára nem képes, és nem is hajlandó saját bevallása szerint.