Korábban már beszámoltunk róla, hogy a kormány a januárban végrehajtott 10 százalékos pedagógus-béremelést további 0,4 százalékponttal egészíti ki annak érdekében, hogy a pedagógusok átlagbére továbbra is elérje a diplomás átlagbér 80 százalékát. A módosítás 2026. január 1-jétől visszamenőleg érvényes, a korrigált bértábláról ebben a cikkünkben írtunk részletesen: Így néz ki a korrigált pedagógus-bértáblaA most megjelent kormányrendelet ugyanakkor azt is rögzíti, hogya munkáltatóknak legkésőbb augusztus 19-ig kell közölniük a módosított kinevezési okmányokat vagy munkaszerződés-módosításokat,a január 1-jétől járó bérkülönbözetet pedig egy összegben augusztusban kell kifizetni, akár hóközi utalással, akár az augusztusi illetménnyel együtt.Nem mindenkinél ugyanakkora lesz az emelésA rendelet egy másik fontos részlete, hogy bár intézményi szinten átlagosan 0,4 százalékpontos béremelést kell végrehajtani, a gyakornok fokozat kivételével minden pedagógus illetményét legalább 0,3 százalékponttal kötelező megemelni. A fennmaradó rész elosztásáról a munkáltató dönthet úgy, hogy az intézményi átlag teljesüljön.A jogszabály azt is kimondja, hogy az emelés során figyelembe kell venni a teljesítményértékelés alapján korábban megállapított illetménynövekedést, továbbá a mesterfokozatért, egyes tantárgyak oktatásáért és az esélyteremtési illetményrész után járó összegeket is. Emellett a gyakornok illetményének emelkedése miatt szükségessé váló pótlék- és megbízási díjkorrekciókat is végre kell hajtani.A bértábla ugyanaz, mint a tervezetbenA rendelet a korábban társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetben szereplő illetménysávokat változatlanul hagyta. Ennek alapján Gyakornok: bruttó 707 600 forintPedagógus I.: bruttó 720 000 forint – 1 406 000 forintPedagógus II.: bruttó 727 000 forint – 1 496 000 forintMesterpedagógus: bruttó 787 000 forint – 1 797 000 forintKutatótanár: bruttó 918 000 forint – 1 938 000 forintEbben a cikkünkben írtunk arról, hogy ez pontosan mekkora emelkedést jelent a pedagógusoknak. A pedagógusbérek korrekciójával párhuzamosan továbbra is napirenden van a nevelést, oktatást közvetlenül segítő (NOKS) dolgozók bérrendezése is. A Pedagógusok Szakszervezete nemrég azt közölte: elfogadná, ha július 1-jétől megvalósulna a korábban beígért 25 százalékos béremelés, ugyanakkor ezt csak első lépésnek tartja. A szakszervezet szerint sok érintett nettó bére még mindig „kettessel kezdődik”, ezért azt szeretnék, hogy 2027-től a NOKS-dolgozók bére érje el a garantált bérminimum 150 százalékát, hosszabb távon pedig ismét külön bértábla szabályozza a fizetésüket.A PSZ szerint a NOKS-dolgozóknak beígért 25 százalékos béremelés kompromisszumos megoldás, de jó első lépésA nevelést, oktatást közvetlenül segítő dolgozók közül sokak nettó fizetése még mindig „kettessel kezdődik” – mondta Tóth Tünde, a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke a szervezet tanévzáró sajtótájékoztatóján. A PSZ elfogadná, hogy július 1-jétől megvalósuljon a korábban ígért 25 százalékos béremelés, de szerintük ez csak szükséges, nem elégséges lépés lenne.
Megjelent a rendelet: augusztusban fizetik ki a pedagógusok visszamenőleges béremelését
Megjelent a Magyar Közlönyben a pedagógusbérek korrekciójáról szóló kormányrendelet. A korábban bejelentett 0,4 százalékpontos béremelés részletszabályai is nyilvánossá váltak. Mutatjuk, mire lehet számítani.







