A vízhiány nem csak száraz, távoli vidékek baja. Elég hozzá egy forró hétvége és egy túlterhelt hálózat — a tartós aszály pedig lassabban, de tartósabban is szűkítheti a készleteinket.
Június 22-én este Ráckevén, Dömsödön és Szigetbecsén sokaknál alig csordogált a víz a csapból. Nem csőtörés volt, nem is szennyeződés. A hétvégi kánikulában annyira megugrott a fogyasztás, hogy az egész hálózaton leesett a nyomás, főleg estére. A szolgáltató már keddtől jelezte, hogy lehetnek fennakadások, és arra kérte az ott lakókat, hogy bánjanak takarékosan az ivóvízzel.
Az ilyesmi azért tanulságos, mert semmi rendkívüli nincs benne. Nem kellett hozzá se földrengés, se nagy katasztrófa, csak egy meleg hétvége meg egy hálózat, ami elérte a terhelhetősége határát. Pont ezért jó alkalom arra, hogy átgondoljuk az otthoni veszélyhelyzeti tartalékolás egyik legalapvetőbb elemét: a vizet.
Miért épp nyáron törik meg?
A vezetékes víz nálunk az egyik legmegbízhatóbb közmű, talán ezért is felejtjük el, hogy egyáltalán számolni kéne vele. A hálózatot viszont az átlagos fogyasztásra tervezik, nem a legmelegebb hétvége esti csúcsára. Amikor a környéken egyszerre locsol, zuhanyozik és tölti fel a medencét mindenki, leesik a nyomás. Leginkább ott, ahol amúgy is gyengébb: a hálózat végén, a magasabban fekvő utcákban.
