„Jó helyzetben vagyunk. Körülbelül hétszázezren élnek Helsinkiben, és kilencszázötvenötezer embert tudunk óvóhelyeken elszállásolni. Ha úgy alakul, hogy Finnország keleti részét evakuálni kell, lesz nálunk helyük. Ha Tallinnt evakuálni kell, az észteknek menekülniük kell, erre fognak jönni, és be is tudnánk fogadni őket. A veszedelem mindig keletről jön”

- mondja Nina, a helsinki önkormányzat munkatársa, miközben a városközpont alatti egyik gigantikus óvóhely egy részében működő játszóházat bámuljuk. Persze a hatezer ember akár hetekre való elszállásolására alkalmas bunkernek csak egy kis része a játszóház. Van még itt több parkoló, konditerem, néhány sportpálya a nyári szünet fölös energiáit floorballal levezető gyerekekkel, a nagy része pedig üresen áll, precízen összeállított tervekkel minden eshetőségre, de remélhetőleg soha nem kell őket használni.

Fotó:

Németh Dániel/444

Ma Helsinki körülbelül 5500 óvóhelyéből 5450 valamilyen kisebb, épület alatti óvóhely. Van viszont mintegy ötven több száz, esetenként több ezer ember befogadására alkalmas közösségi óvóhely is, amely az önkormányzat térképein is megtalálható, egy ilyenbe mászunk le mi is a júniusi esőben, húsz méterrel fölöttünk, a föld fölött piactér, a szomszédos utcákon a finn brutalizmus építészeti remekei.