Finnország évek óta a világ legboldogabb országa. De nem csak az általános boldogság nagy, hanem az állami intézményekbe, kiemelten a hadseregbe vetett bizalom is, sőt, itt a legmagasabb azoknak az aránya is, akik fegyvert fognának a haza védelme érdekében. De miért?Mit jelent a totális védelem Finnországban, és miért beszélnek ma már átfogó biztonságról?Mit csinál kilencszázezer önkéntes? Hogyan lehet biztonságban tartani az 1340 kilométer hosszú finn-orosz határt? Miért kellett lezárni az összes határátkelőt Oroszország irányába?Miért gyenge a megosztott társadalom?Helyszíni riport Helsinkiből és Lappföldről.
A biztonságpolitikai szakértők jó része Európa-szerte figyelmeztet arra, hogy a háború-béke kérdéséről nem fekete-fehérben kellene gondolkozni, lehet, hogy már háborúban állunk, csak nem vesszük észre. A finn szakemberek jó része is úgy véli, hogy most valamilyen szürke zónában lehetünk. Finnország biztonsági modellje világszerte ismert, de külföldről hajlamosak vagyunk egyszerűen a sok százezres tartalékos rendszerre, a hidegháború után is megtartott sorkatonaságra vagy az évtizedek óta építgetett-szépítgetett bunkerekre gondolni, ezek azonban a finn védelmi rendszernek csak töredékei. A kétezres évek eleje óta a finn biztonságpolitikai gondolkodás jelentős átalakuláson ment keresztül: a korábban középpontba helyezett, hagyományos „totális védelem” helyét fokozatosan a sokkal szélesebb, az egész társadalom működőképességét középpontba állító „átfogó biztonság” vette át. Bár ez lehetne egy száraz elméleti változás, amivel felesleges húzni az időt, nem pusztán terminológiai változásról van szó, a két koncepció mögött eltérő fenyegetéskép és eltérő államfelfogás húzódik meg, érdemes megérteni ezek lényegét, és a kettő közti fő különbséget.
