A jelenkor számos problémájáért hajlamosak vagyunk az építészetet felelősnek tekinteni. Környezetszennyezés, a természetes élőhelyek pusztítása, a korlátok nélküli kitermelés, a városokban tapasztalható dzsentrifikáció, a befektetői érdekek érvényesülése a közösség érdekei fölött, a társadalmi egyenlőtlenségek (szó szerinti) bebetonozása – hosszú a lajstrom. Pedig az építészet nem azonos az építőiparral, főként nem az építtetői érdekek képviseletével. Mindig volt és van olyan szegmense, amely alárendeli magát a rövid távú politikai vagy befektetői érdekeknek, ugyanakkor innovatív terület is, amely akár a jövő laboratóriumaként is értelmezhető, miközben képes gyakorlati válaszokat találni a felsorolt problémákra.
Monadnock: Park Pavilion The Hoge Veluwe National Park, Visitor Center
Fotó:
Stijn Bollaert/© Stijn Bollaert
Tény, hogy az építőipart felelősség terheli a környezet romló állapotáért: egyes tanulmányok szerint a világ szén-dioxid-kibocsátásának akár 40 százalékáért is felel, miközben a nyersanyagok legnagyobb globális felhasználója. Ezért is releváns a „nemépítés” paradigmája, az „architecture without building” gondolata és praxisa. Ugyanakkor a progresszív építészet és a róla egyre kevésbé leválasztható kortárs tervezőművészet az, amelyik környezetkímélő megoldásokat használ, ökológiai és társadalmi szempontból fenntartható épületeket, tereket képes létrehozni és bebizonyítja, hogy a városfejlesztés, akár a tömeges lakásépítés sem kell, hogy nélkülözze az innovatív gondolkodást. Tény, hogy sok városban kevés a jó minőségű és megfizethető lakás. Az építészek és várostervezők ugyanakkor Európában több helyen megmutatták, hogy képesek a két szempontot egyszerre érvényesíteni, miközben élhető városi környezetet teremtenek.
