Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Tengerimalac-védő egyesület–közpénzmilliárdokról döntő pályázati alap: 1-0. A Magyar Tengerimalac-védő Közhasznú Egyesület a TASZ segítségével sikeresen kiperelte a Bethlen Gábor Alapkezelőtől a pályázatokon indulók listáját – írja a TASZ posztja alapján a 444.Az egyesület vezetője, Szalai Bálint az állatvédelmi civil szektor kutatója, és kíváncsi volt, hogy költötték el az állatvédelmi célra szánt közpénzeket. Észrevette, hogy a Városi Civil Alap és a Falusi Civil Alap pályázatain alig nyernek állatvédő szervezetek, ezért közérdekű adatigénylést nyújtott be az állami Bethlen Gábor Alapkezelőhöz, ami kiírta ezeket a pályázatokat. Igénylésében arra volt kíváncsi, hogy kik pályáztak a támogatásokért, és arra is, hogy kiket utasítottak el.A Magyar Tengerimalac-védő Közhasznú Egyesület még márciusban egy posztban arról írt, hogy nem köszönik meg a kormánynak a minimális, félmillió forintos támogatást, mert Szalai szerint az állatvédelem a propaganda eszköze lett a kormány számára, és nem is próbálják meg javítani a 3-3,5 millió kóbor állat helyzetét.Az adatigénylést az alapkezelő elutasította, és csak a nyilvánosan amúgy is elérhető listákat küldte el Szalainak, de ezekben csak a győztesek szerepelnek. Az egyesület elnöke ezért a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordult, és ugyan a NAIH neki adott igazat, a teljes listákat így sem kapta meg. Végül a bírósághoz fordult, és a Fővárosi Törvényszék is kimondta, hogy az alapkezelő nem titkolhatja el, kik pályáztak állami támogatásra. Így már egy jelentős adattömeget kapott meg, aminek megkezdte feldolgozását.A Bethlen Gábor Alapkezelő mostanában például azzal került be a hírekbe, hogy a nyíltan a Fideszt támogató, a párt üzeneteit harsogó vajdasági médiumok nyolc év alatt 7 milliárd forint támogatást kaptak magyar közpénzből.
A tengerimalacok megmentője kiperelte a Fidesz-kormány alapítványaiból, hogy ki és miért kapott közpénzt
A Magyar Tengerimalac-védő Közhasznú Egyesület közérdekű adatigénylését jórészt ignorálta a Bethlen Gábor Alapkezelő, ezért a TASZ-szal bírósághoz fordultak.










