Ameddig tudták, titkolták, hogy osztották ki az állatvédelemre szánt pénzeket a Városi Civil Alap és a Falusi Civil Alap pályázatain - ezt azonban most már nem tudják megtenni, mert a tengerimalacok megmentője a TASZ segítségével sikeresen kiperelte az adatokat.

A Városi és a Falusi Civil Alap a Fidesz-kormány pályázati rendszere volt, amin a Bethlen Gábor Alapon keresztül nagyrészt pártközeli álcivileknek osztottak pénzeket évek óta, amit aztán a gyanú szerint kampányfinanszírozásra forgattak vissza. Ezekről a visszaélésekről évek óta ír a 444, többek között azt az egyesületet is így finanszírozták, ami aztán a pénzből Penny-kártyákkal akart szavazatokat vásárolni Hankó Balázsnak.

Az állatvédelemre szánt pénzek elosztása sem nézett ki sokkal jobban. A Magyar Tengerimalac-védő Közhasznú Egyesület még a választás előtt írta ki egy posztban, hogy ők nem köszönik meg a kormány minimális, félmillió forintos támogatását:

„Sajnálattal látom, hogy az évek során a propaganda eszköze lett az állatvédelem, a jelentéktelen eredmények világmegváltónak vannak titulálva, közben 3-3,5 millió kóbor állat járkál kis hazánkban”

- írta az egyesületet vezető Szalai Bálint, április 12. óta pedig posztsorozatban kezdte feldolgozni a fideszes állatvédelem gyakorlatát.