Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Csütörtök délután huszonkét tagszervezet kezdeményezte a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szakszövetség (MRGSZ) elnökségének visszahívását és egy rendkívüli tisztújító közgyűlés megtartását – tudta meg a Telex. A szövetségnek az alapszabály értelmében mostantól számítva 30 napja van a közgyűlés összehívására.A szövetséget Bencze György vezeti tavaly május óta, akkor váltak külön a Magyar Torna Szövetségtől (MATSZ). A megbízatását öt évre kapta, de az áprilisi országgyűlési választás erre a pozícióra is hatással lehet.Bencze György és Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő kapcsolata a Digitális Jólét Programig vezethető vissza, ennek a politikus volt a miniszterelnöki biztosa, Bencze pedig a program szakmai partnere, az Infotér Nonprofit Kft. vezetője.A most változást akaró klubok azt állítják, hogy az elnökségi tagok is több szálon kötődnek Deutsch Tamáshoz, és szeretnének ennek véget vetni, egy politikától független testületben képzelik el a sportág jövőjét.A bizalmatlansági eljárást azért kezdeményezték, mert álláspontjuk szerint az elnökség egy nagy horderejű, a nemzetközi szervezet által lefolytatott ügyben elmulasztotta a tagság tájékoztatását magáról az ügyről, illetve azokról a lépésekről, amiket az elnökség tett a megoldás érdekében.Ahogy korábban beszámoltunk róla, a svájci székhelyű Gymnastics Ethics Foundation (GEF) etikai eljárást kezdeményezett egy magyar edzővel szemben, akiről később kiderült, hogy Deutsch-Lazsányi Erika, vagyis a fideszes politikus felesége. A GEF Deutsch-Lazsányi több egykori tanítványát hallgatta meg, akik a stílusát és a módszereit nehezményezték. Ha vétkesnek találják, eltiltásra számíthat. Deutsch Lazsányi Erika május huszadikán mondott le a szövetségben betöltött tisztségeiről.A választás óta több sportszövetség élén is változás történt, a szövetségeket eddig vezető fideszes politikusok közül többen vagy lemondtak, vagy nem indultak újra a vezetői tisztségért.
Leszednék Deutsch Tamás bizalmasát a ritmikus gimnasztika szövetség éléről
22 egyesület kezdeményezi Bencze György visszahívását. Deutsch bántalmazással vádolt felesége már három hete lemondott.













