Lemondott Deutsch-Lazsányi Erika a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szakszövetség (MRGSZ) technikai bizottságának elnöki posztjáról – tudta meg a Magyar Hang. A lap értesülését Bencze György, a szövetség elnöke erősítette meg. Azt írta: „Ahogyan arról a tegnapi napon a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szakszövetség közgyűlését tájékoztattam, Deutsch-Lazsányi Erika 2026. március 24-én mondott le szövetségünk Technikai Bizottságának elnöki posztjáról, melynek hatályául május 14-ét (a 2026-os várnai Európa-bajnokságra történő nevezések határideje) jelölte meg”.Először az azóta bezárt Szabad Európa írt arról 2024 végén, hogy a sportágban dolgozó egyik befolyásos, de meg nem nevezett szakember évek óta súlyosan kifogásolhatóan viselkedik a tanítványaival. A Népszava nevezte meg Deutsch-Lazsányi Erikát, Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő feleségét. Később kiderült, hogy az ügyben vizsgálatot indított a Nemzetközi Tornaszövetség (FIG) független etikai és sportolóvédelmi testülete (GEF), amelynek képviselői több sportolót, szülőt és szakembert is meghallgattak az ügyben.A Magyar Tornaszövetség (MATSZ) tavaly május 12-én közleményt adott ki, amelyben arról számolt be, hogy az égisze alá tartozó MRGSZ átfogó tényfeltáró vizsgálatot indít. Arról is beszámolt, hogy bár az eredeti sajtóhírrel kapcsolatban érkeztek hozzájuk kérdések a GEF-től, bántalmazásról sem ők, sem az MRGSZ nem kapott semmilyen, a cikkben említettekkel kapcsolatba hozható jelzést. A Magyar Zoltán irányította MATSZ-ből a tíz nappal később megtartott közgyűlésén kivált az MRGSZ, amelynek Bencze György maradt a vezetője. Az MTK sportági szakosztályát vezető Deutsch-Lazsányi Erikának – aki 2012-ben házasodott össze Deutsch Tamással – a róla szóló beszámolók szerint nagy befolyása van a hazai szövetség életére és döntéseire. A Szabad Európának nyilatkozó források azt mondták, rendszeresen a karjuknál vagy a hajuknál fogva rángatta ki kiskorú tanítványait a teremből, vagy épp addig ismételtetett velük egy-egy gyakorlatot, amíg rosszul lettek. Állításuk szerint előfordult, hogy felpofozta egy tanítványát, egy másik fülét pedig úgy megrángatta, hogy bevérzett. Verbálisan is bántalmazta a tanítványait, kiabált velük, a testsúlyukra tett megjegyzéseket.Május elején egy korábbi válogatott rg-s édesanyja, Kocsis Ildikó osztotta meg lánya, Kocsis Evelin Viktória sportágban szerzett tapasztalatait, és bár a lánya az MTK színeiben versenyzett, az edzőjét nem nevezte meg. Arról írt, hogy a tréner naponta háromszor mérlegre állította a tanítványait, és rendszeresen „nem túl szép” megjegyzéseket tett a lánya súlyára. Állítása szerint Evelin az utolsó két világkupáját fáradásos nagytomportöréssel csinálta végig, ami után ki kellett hagynia majdnem egy évet, de abban a reményben tért vissza, hogy ott lehet a párizsi olimpián. Kiderült azonban, hogy ott nem számolnak vele, majd csak Los Angelesben, 2028-ban. A lány akkor döntött úgy, hogy abbahagyja a sportot. „Amikor próbáltuk jelezni a problémákat, kaptunk egy behívót a nem megfelelő szülői magatartás miatt, Evi pedig egy kétnapi edzéstől való eltiltást, és azt találták mondani, hogy a gyerekem sikeressége útjában állok” – fogalmazott az anya. https://hvg.hu/360/20250717_hvg-Ingatlanfejlesztes-DLE-Ingatlan-Deutsch-Lazsanyi-Erika-Deutsch-TamasNyitóképünk illusztráció. Fotó: AFP / Gabriel Bouys