A biztonságos, aggályoktól mentes munkakörnyezetre hivatkozva felfüggesztette a tervezett műsorból a Primadonnák című produkciót, Eszenyi Enikő jövő évadra meghirdetett rendezését a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója, mert úgy látja: a tervezett együttműködés több kollégájukban bizonytalanságot és rossz érzéseket okozhat – írta az MTI.

Vadász Dániel szombaton a színház honlapján azt írta:

az elmúlt napokban a színházi szakma képviselőitől a közösségi médiában megjelent nyilatkozatok, valamint több társulati tagunkkal történt egyeztetés után a mai napon a jövő évadra meghirdetett Primadonnák produkciót felfüggesztem a műsorból, annak további sorsáról június 30-ig végleges döntést fogok hozni.

Kiemelte: első a biztonságos munkakörnyezet, a produkció csak akkor valósulhat meg, ha ez aggályoktól mentesen biztosítható.

„A Csokonai Nemzeti Színház vezetősége elkötelezett a biztonságos, egymás méltóságát maradéktalanul tiszteletben tartó, a bántalmazástól, elfogadhatatlan viselkedéstől mentes, támogató munkakörnyezet biztosítása mellett. Intézményünk etikai kódexe és alapelvei minden munkatársunkra és alkotónkra egyformán és kötelező jelleggel érvényesek, melyeknek alapja az emberi méltóság mindenkori tiszteletben tartása” – fogalmazott az igazgató.