A biztonságos, aggályoktól mentes munkakörnyezetre hivatkozva felfüggesztette a tervezett műsorból a Primadonnák című produkciót, Eszenyi Enikő jövő évadra meghirdetett rendezését a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója, mert úgy látja: a tervezett együttműködés több kollégájukban „bizonytalanságot és rossz érzéseket okozhat”.Vadász Dániel, a Csokonai igazgatója szombaton a színház honlapján azt írta: az elmúlt napokban a színházi szakma képviselőitől a közösségi médiában megjelent nyilatkozatok, valamint több társulati tagunkkal történt egyeztetés után a mai napon a jövő évadra meghirdetett Primadonnák produkciót felfüggesztem a műsorból, annak további sorsáról június 30-ig végleges döntést fogok hozni.Az igazgató közleménye szerint első a biztonságos munkakörnyezet, a produkció csak akkor valósulhat meg, ha ez aggályoktól mentesen biztosítható.„A Csokonai Nemzeti Színház vezetősége elkötelezett a biztonságos, egymás méltóságát maradéktalanul tiszteletben tartó, a bántalmazástól, elfogadhatatlan viselkedéstől mentes, támogató munkakörnyezet biztosítása mellett. Intézményünk etikai kódexe és alapelvei minden munkatársunkra és alkotónkra egyformán és kötelező jelleggel érvényesek, melyeknek alapja az emberi méltóság mindenkori tiszteletben tartása” – írta a színházigazgató.Vadász Dániel emlékeztetett, hogy akorábbi években Eszenyi vezetői munkájával kapcsolatban a nyilvánosságban és a szakmán belül is súlyos aggályok merültek fel, a munkahelyi bántalmazásokkal kapcsolatban vizsgálat folyt.„Nyilvánvaló kiváló szakmai érdemei mellett azért kértem fel rendezőként, mert a szakmában az a gyakorlat alakult ki, hogy Eszenyi Enikő játszhat és rendezhet, hiszen az utóbbi években rendezett Szolnokon, Kecskeméten, Kolozsváron, a Prágai Nemzeti Színházban, a Szlovák Nemzeti Színházban és további színházakban is. A helyzetet úgy értelmeztem, hogy a szakmai közösség, valamint a szélesebb közvélemény elfogadta a rendező művészi közreműködéseit. Ez a feltételezésem hibás volt, hiszen ma ebben érezhetően nincs nyugalom a színházi világban és a közéletben” – ismerte el az igazgató.Vadász azt is kiemelte, hogy „a teljes nyugalmat csak a tiszta, őszinte kommunikáció, a szembenézés, a bántalmazó viselkedéstől történő teljes elhatárolódás és a bocsánatkérés hozhatja meg”.Az igazgató azt írta, a végső döntést a szakma bevonásával hozzák meg, de ha június 30-ig nem születik megnyugtató megoldás, akkor a Primadonnák című produkciót kiveszi a 2026/27-es évad műsortervéből. https://hvg.hu/360/20210621_eszenyi_eniko_gothar_peter_ujra_rendez_megbocsatas_metoo_zaklatas_aldozatokAhogy arról többször beszámoltunk, 2020-ban robbant ki a Vígszínház-botrány Eszenyi Enikő körül, miután az akkori színházigazgatót körülbelül félszáz kollégája vádolta elfogadhatatlan stílusa, verbális abúzusai miatt. Eszenyi végül a következő igazgatói ciklusra beadott pályázatát visszavonta, majd jó időre eltűnt a fővárosi színpadokról, és inkább vidéken és külföldön rendezett darabokat, majd 2023-ban visszatért a TV2-n.Eszenyi egyébként soha nem vállalta a felelősséget mindazért, amiért volt munkatársainak tucatjai vádolták, és bocsánatot sem kért. https://hvg.hu/kultura/20260521_lengyel-tamas-eszenyi-eniko-vigszinhaz-hatalmi-visszaeles-vizsgalat(Nyitóképünk forrása: HVG / Fazekas István.)
Felfüggesztették Eszenyi Enikő rendezését a Csokonai Színházban
A több tucatnyi Vígszínház-dolgozó által verbális bántalmazással vádolt Eszenyi Enikő Primadonnák című produkcióját akár le is vehetik a debreceni színház műsortervéből.












