Március 24-én lemondott a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szakszövetség Technikai Bizottságának elnöki posztjáról Deutsch-Lazsányi Erika. Bencze György szövetségi elnök a Telex kérdésére azt írta,Deutsch-Lazsányi „döntését az indokolta, hogy a múlt év vége óta kiemelt nemzetközi bíróként jelentősen megnövekedtek a meghívásos kötelezettségei, ezzel párhuzamosan a jövőben a nemzetközi kapcsolatok ápolásával és építésével kívánja támogatni a nemzeti ritmikus gimnasztika jövőjét”.Deutsch-Lazsányi a lemondás hatályául május 14-ét jelölte meg, amely a nemzeti válogatott sportolói 2026-os várnai Európa-bajnokságra történő nevezésének határideje volt.A Magyar Torna Szövetség (MATSZ) honlapján tavaly májusban jelent meg egy sajtóközlemény, ami arról szólt, hogy a svájci székhelyű etikai szervezet, a Gymnastics Ethics Foundation (GEF) vizsgálatot indított Magyarországon. Az akkor még a MATSZ égisze alá tartozó ritmikus gimnasztika szövetség is jelezte, hogy a sportág résztvevőit ért esetleges bántalmazások és zaklatási ügyek feltárása érdekében haladéktalanul vizsgálatot indít. Mint kiderült, az ügy főszereplője Deutsch-Lazsányi Erika, a szakág szakmai vezetője, akinek nagy befolyása van a hazai szövetség életére és döntéseire – és aki 2012 decembere óta a fideszes politikus Deutsch Tamás felesége. Az ügyről ebben a cikkben írtunk részletesen.
Megindokolta a szövetség, miért mondott le Deutsch-Lazsányi Erika
Deutsch-Lazsányi a jövőben a nemzetközi kapcsolatok ápolásával és építésével akar foglalkozni.











