Életében először itt, egy 1956-ban Magyarországra érkező, skót kommunista beosztottjaként kapott honoráriumot azért, mert írt valamit – mondta el a Könyvhetet megnyitó beszédében David Szalay, aki leszögezte: ő nem magyar író.
A szó bármiféle leegyszerűsített értelmében véve én nem vagyok magyar író– szögezte le csütörtök délután a 97. Ünnepi Könyvhét megnyitóbeszédében David Szalay Booker-díjas író, akivel az irodalmi élet egyik legnagyobb elismerésének átvétele után a HVG is interjút készített: https://hvg.hu/360/20251127_David-Szalay-Booker-dijas-iro-portre-hvg„Magyar írók magyarul írnak, én pedig nem – sőt bármilyen sajnálatos, nem is lennék rá képes” – folytatta beszédét, amelyet az Élet és Irodalom közölt. Azt azért hozzátette: a helyzete bonyolult. „Magyarország – a legkülönfélébb módokon – rendkívül fontos szerepet játszott eddigi életemben. Bizonyos értelemben döntő szerepet.”Elmondta, a 70-es évek végén járt először Magyarországon. Felidézte: „Életemben először itt, Magyarországon kaptam honoráriumot azért, hogy írtam valamit.” Szalay ugyanis 1992-ben „néhány hónapig” a Magyar Rádiónál dolgozott az angol szekciónál, ahol általában mások híreit olvasta fel, de hetente írt egy saját impressziót Magyarországról is. A munkahelyen a főnöke egy „kedélyesen atyáskodó skót kommunista volt”, aki „ifjonti idealizmusa” miatt 1956-ban jött Magyarországra. Ő volt az, aki kijelentette: Szalay később biztosan könyveket fog írni.„Az efféle megjegyzések (…) bevésődnek egy fiatalember elméjébe, és egyfajta igazságként őrződnek meg, melynek az ereje képes befolyásolni azt, ami később és másutt történik” – mondta Szalay, aki megemlítette azt is, hogy a Rádió akkori épületét mára már „lerombolták”.Szalay elárulta azt is:2006-ban – véletlenül – épp egy lepukkant pécsi internetkávézóban olvastam el a sorsfordító e-mailt arról, hogy az első regényemet elfogadta egy könyvkiadó.Később élt is Magyarországon néhány évet; ezért „kínosnak” nevezte, hogy mégsem tudja magyarul elmondani a megnyitóbeszédet. Úgy fogalmazott, magyarországi élményei beszivárogtak a Booker-díjjal kitüntetett és a napokban magyar fordításban is megjelent, Hús című regényébe.Magát „örökös kívülállónak” nevezte Magyarországon: „Nem csak az egyik szülőm magyar – nekem a gyerekeim is magyarok. Itt születtek, itt nőnek fel, hamisítatlan helybeliek, anyanyelvi beszélők, amilyen én már sohasem leszek. Emiatt aztán egyre inkább úgy érzem,afféle egygenerációs rendellenesség vagyok, az elődeim és az utódaim is magyarok, csak én magam nem vagyok rendes magyar. Csupán egy vargabetű. Holtág.Bennfentes kívülálló, aki ide is tartozik, meg nem is, aki sehol sincs igazán otthon. Ami, azt hiszem, a művész örök érvényű pozíciója.”Borítókép: Nicklas Thegerström / TT NEWS AGENCY / TT News Agency via AFP
