A kormányszóvivői tájékoztatóval párhuzamosan megjelent a Magyar Közlöny is, az egyik határozat értelmében a Nemzeti Hitvallást le kell venni a közintézmények faláról. A Miniszterelnökség épületében ez már megtörtént, Magyar Péter a kormányszóvivői tájékoztatóra bevitte, majd kisétált azzal.

Fotó:

Hegedüs Róbert/MTI/MTVA

Egy másik határozattal átcsoportosításokról döntött a kormány. Részben a maradványalap, részben más terhére összesen 3,3 milliárdot irányítottak át. A pénz jelentős része személyi juttatásokra megy a különböző szervezeteknél (például a bíróságoknál és az Alkotmánybíróságnál), a minisztériumoknál és az alájuk tartozó intézményeknél.

Egy másik határozatban befizetési kötelezettséget írtak elő öt szervezetnek, de az nem derült ki, hogy ennek mi volt az alapja.