Több mint 3 hónapjuk lesz lezárni az öt éve indult pályázatban futó projekteket, miután a kormány kitolta a határidőt. Két miniszter is megbíztak azzal, hogy biztosítsa a befejezéshez szükséges feltételeket.

Június 15-ről szeptember 30-ig tolta ki az RRF-621-es számú napelemes és fűtéskorszerűsítéses pályázat végső elszámolási határidejét a kormány. Ezt csütörtökön jelentették be a kormányszóvivői tájékoztatón. A 2021-ben indult pályázat sok szempontból elátkozott volt: a kiírást többször is átírták az indulás után, hatalmas érdeklődést keltett, de hosszú hónapokat csúszott az elbírálás, majd még többet az előlegek folyósítása. Ez sok projekt esetében oda vezetett, hogy a kivitelező még le tudta hívni az előleget, de már nem volt képes teljesíteni a megbízást az esetlegesen befejezett már projektek utáni kifizetések késése miatt. Többen fizetésképtelenné váltak, sőt be is dőltek. Az ilyen cégekkel szerződő pályázók pedig elakadtak. A kormány mostani döntése időt ad a pályázóknak, hogy mint a tájékoztatón fogalmaztak, „a félbemaradt beruházások megvalósulhassanak”. A Magyar Közlönyben frissen megjelent kormányhatározatból az is kiderül, hogy a településfejlesztési és a gazdasági és energetikai minisztert megbízták azzal, hogy „tegye meg a szükséges intézkedéseket a végrehajtás feltételeinek biztosítására”.A határidő-hosszabbítást, amely akár több ezer családot is érinthet, a napokban a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség sürgette, amely emlékeztetett, hogy sok projekt azért akadt el, mert a lehívott előlegek olyan cégeknél ragadtak be, amelyek bedőltek, és ami miatt sok pályázó nem tudott kivitelezőt váltani, és folytatni a beruházást, az MNNSZ megoldási javaslatairól itt olvashat: https://hvg.hu/gazdasag/20260609_rrf-621-100-szazalekos-napelemes-palyazat-vegso-hatarido-lejar-mnnsz-napelem-futes-hoszivattyu-energetikai-korszerusites