Még mindig nem ért véget a sok szempontból elátkozottnak tekinthető, még 2021-ben meghirdetett napelemes pályázattal kapcsolatos kálvária sok résztvevő számára. Az eredetileg 100 százalékos támogatási intenzitással meghirdetett, a csak napelemek telepítésére vagy napelemes rendszer kiépítése mellett nyílászárócserére és hőszivattyús fűtés kialakítására lehetőséget adó pályázat kiírását elindulása után többször módosították, a beadott kérelmeket nagy sokára bírálták el, a folyósítást még tovább húzták. Annyira, hogy közben elszálltak az árak, a 100 százalékos támogatási intenzitás a gyakorlatban sok esetben nem volt elérhető, sokaknak kellett saját forrást beletenni a projektbe, miközben a kivitelezők sorra bedőltek, mert sok pályázatot vállaltak, előre megfinanszírozták az eszközök beszerzését, de a kiíró olyan késéssel folyósította az előlegeket, majd fizette ki a végső támogatási összeget, hogy az érintett cégek fizetésképtelenné váltak, esetenként be is dőltek. Egy ilyen cégről, ami sok száz pályázót hagyott így cserben, itt írtunk korábban, de volt másik is.A beragadt pályázatok miatt a június 15-i végső határidő közeledtével megint a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség kezdte kongatni a vészharangot – immár sokadik alkalommal. A probléma, mint írták, nem műszaki jellegű, a napelemes rendszerek kivitelezése akár néhány napon belül megvalósítható lenne, de a pályázók és a kivitelezők jelentős adminisztratív, pénzügyi és eljárási akadályokkal szembesülnek.Az MNNSZ emlékeztetett, hogy sok cég lehívta a pályázatokhoz kapcsolódó előlegeket, de nem tudta befejezni a munkát. Ebben az esetben a pályázó csak úgy tudna kivitelezőt váltani – a piacon vannak cégek szabad kapacitásokkal –, ha az előző visszafizeti az előleget. Ennek a bedőlt cégek esetében csekély az esélye. Ráadásul a pályázati kiírás alapján akár a pályázók felelőssége is felmerülhet a vissza nem fizetett előlegek miatt, ez mint a szövetség írja,olyan méltánytalan helyzetet eredményezhet, amelyben a családok nemcsak napelemes rendszer nélkül maradnak, hanem akár olyan támogatási összeg visszafizetésére is kötelezhetők, amelyet ténylegesen soha nem kaptak meg.Az MNNSZ ezért az következőket javasolja: legalább három hónappal hosszabbítsák meg a pályázati határidőt (erre volt már példa korábban); mentesítsék a pályázó családokat a kivitelezők által lehívott előlegek visszafizetési kötelezettsége alól;azonnal fizessék ki befejezett és készre jelentett beruházások támogatási összegét;engedélyezzék a soron kívüli kivitelezőváltást, és indokolt esetben az előleg újbóli lehívását az új kivitelező részéről, különösen akkor, ha az eredeti kivitelező fizetésképtelenné vagy működésképtelenné vált – az MNNSZ szerint utóbbira már volt precedens: a Nemzeti Hatóság több alkalommal engedélyezett ilyen kivitelezőváltást, amelyet a Pénzügyminisztérium külön forrásból támogatott;biztosítsák, hogy a pályázók önállóan is készre jelenthessék a projektet – például amikor a kivitelezés ténylegesen elkészült, de a kivitelezőt vagy kizárták, vagy megszűnt vagy működésképtelenné vált.Az online elérhető pályázati statisztika szerint az RRF-621 számú pályázaton eredetileg több mint 43 ezren indultak el, és végül 33 417 pályázatot bíráltak el pozitívan.Ebből eddig csak 29 621 esetben fizették ki a teljes támogatást vagyis akár közel 3800 támogatási szerződéssel rendelkező pályázó várhatja még a végső kifizetést (vagy már teljesen lemondott a lehetőségről).