Digitális biztonságról szóló törvénycsomagot terjesztett elő a kanadai kormány szerdán, amivel betiltanák a közösségi média használatát a 16 év alatti gyerekek számára. Ez alól kivételt jelentenének azok a platformok, amelyek megfelelnek bizonyos biztonsági előírásoknak. A kanadai kormány pár hónappal azután lépett, hogy Ausztráliában, a világon elsőként betiltották a közösségi média használatát a fiatalok számára. Akkor a cégek csaknem 5 millió fiatal fiókját deaktiválták. A kanadai törvény egy szakértő szerint átfogóbb lehet, mint az ausztrál szabály.
A kanadai törvényjavaslat biztonságosabbá tenné az AI-alapú chatbotokat is, ennek érdekében egy digitális szabályozó szervet állítanának fel. Ez határozza majd meg a biztonsági előírásokat.
Ha nem tartják be a szabályt, a vállalatokra a globális bevételük 3 százalékának megfelelő, vagy legfeljebb 10 millió kanadai dollár (átszámítva 2,1 milliárd forint) bírságot lehet kiszabni, attól függően, hogy melyik összeg a nagyobb.
A kanadai kultúráért felelős miniszter, Marc Miller azt mondta, „a közösségimédia-platformok és az AI-alapú chatbotok úgy vannak kialakítva, hogy magukra vonzzák a figyelmet. Nem támogatják a gyerekek egészséges fejlődését, és sok kanadai fiatal számára a szorongás, az elszigetelődés, a depresszió és számos más mentális egészségügyi probléma forrásává váltak.”










