A volt pénzügyminiszter nem mozdítaná el a jegybank elnökét.

Magyar Péter választási ígéretének egyik legfőbb eleme a NER által magánkénzbe juttatott állami vagyon visszaszerzése volt. A kormányfő azt mondta: Matolcsy, Mészáros és Tiborcz az első, kiemelt ügyfelei lesznek a vagyonvisszaszerzési hivatalnak. Oszkó Péter a Klubrádióban arról beszélt, hogy a közvagyonból nem jogszerűen magántulajdonba került vagyonelemek igen jelentős része meglehetősen gyorsan visszaszerezhető lesz. Ehhez megvan a kétharmados felhatalmazás is, amit a Tisza kapott a választóktól.

A volt pénzügyminiszter, kockázatitőke-befektető nagyon spekulatívnak nevezte a számítást, amely alapján Biró Ferenc, az Integritás Hatóság vád alá helyezett elnöke azt mondta: az Orbán-kormányok 16 éve alatt 60 ezer milliárd forint lehetett érintett különböző korrupciós bűncselekményekben.

Oszkó Péter még a nagyságrendet sem akarta véleményezni, de azt mondta: az nem kérdés, hogy a korrupció irreálisan nagy károkat okozott. Szerinte a 60 ezer milliárd úgy jöhetett ki, hogy az Integritás Hatóságnál bizonyos szektorokat megvizsgáltak, megnézték a költségvetési költekezéseket, a vitatható ügyeket, abból konvertáltak egy százalékos arányt, hogy a Fidesznek milyen mértékben volt hajlama ellopni a rábízott közpénzt.