A Le Mans-i 24 órás autóverseny első időmérő edzését Habsburg Ferdinánd nyerte, az osztrák születésű pilóta 3:23.135 alatt ért körbe a 13,626 kilométer hosszú pályán. A 28 éves versenyző annak az Alpine csapatnak a tagja, mely az idei szezon végén távozik a WEC sorozatból, és amely alakulatot ezt követően adott esetben a BYD veheti a szárnyai alá.A 3,4 literes szimplaturbós benzinmotorral szerelt Alpine A424 egy LMDh kategóriás Hypercar, mely hátsókerék-hajtású versenyautó egységesített hibrid rendszerének villanymotorja 67 lóerőt ad le. A szabályoknak megfelelően az összes topkategóriás Le Mans-i autó maximum 680 lóerős lehet, és a minimális tömegük nem lehet kevesebb 1030 kilogrammnál.Alpine A424Alpine Endurance TeamA második és harmadik helyet egy-egy Cadillac V-Series.R szerezte meg, mely típus mozgatásáról egy 5,5 literes V8-as szívó benzinmotor gondoskodik.A negyedik egy 4 literes biturbó V8-as BMW M Hybrid V8 lett, amit egy Cadillac V-Series.R, illetve egy másik BMW M Hybrid V8 követ a sorban. A tavalyhoz képest 21-ről 18 autósra fogyatkozott mezőny 15 leggyorsabb kocsija jutott tovább a mai Hyperpole-ba, ahol a szombat délutáni rajthelyek sorsa el fog dőlni. A kiesők közé tartozik a két Peugeot, valamint meglepetésre a tavalyi győztes Ferrari 499P. A másik két Ferrari a 14. és 15. helyen végzett, a legjobb Toyota pedig a 8. időt produkálta. Toyota TR010 HybridToyota
Habsburg Ferdinánd nyerte az időmérőt Le Mans-ban
Az utolsó magyar király dédunokája az Alpine A424-gyel húzta be az első időmérő legjobb köridejét.














