Kezdődik a foci-vb, ami egyben a statisztikák rajongóinak is nagy pillanat, de azért remélhetőleg a kommentátorok nem csak ezek felolvasásával fogják tölteni az időt. Személyes hősöm az a redditező, aki kiszúrta a csodálatos tényt, hogy a létszámbővítés ellenére is az 1954-es vb magyar-német-török-koreai csoportja marad a futballtörténelem egyetlen olyan világbajnoki csoportja, amiben minden csapat más nyelvcsaládból érkezik. Legalább akkora gratulációm jár neki, mint az új gazdasági miniszterünknek, aki kiszámolta, hogy az EU-pénzekből 13 milliárd kávét lehetne megvenni.De a vb létszámbővítésének boncolgatásával meg is érkeztünk az egyik legfontosabb kritikához: nagy üzletnek, ám sportszakmailag borzasztó ötletnek tűnik az, hogy az eddigi 32-ről 48 csapatosra bővítették a mezőnyt. Odáig világos, hogy a több meccs több bevételt hoz, és sok ország fog a saját válogatottjára figyelni, de amikor bevezették ezt a rendszert, sokan éreztük úgy, hogy a vb első két hetének úgy, ahogy van, nem lesz semmi értelme. Pláne, hogy a június 11-e és 27-e közötti időszak csak arról fog szólni, hogy a 48 csapatból a leggyengébb 16 kihulljon. De vajon tényleg reális ez a veszély? Ezt próbálom most számszerűsíteni néhány olyan példa alapján, amit már ismerünk, túllépve az előítéleteken és a saját rossz érzéseimen is. Mert az előítéletek megvannak, legyünk őszinték. Bárki, aki az európai foci szurkolójaként nőtt fel, most nyugodtan mondhatja, hogy egy hajnal három órakor kezdődő Irán-Új-Zéland meccs miatt vagy egy hajnal négyes Üzbegisztán-Kolumbia csoportmeccsért nem éri meg létszámot bővíteni, miközben Olaszország ki sem jutott, aztán ki tudja, lehet, hogy a végén ezek a csapatok tényleg jók lesznek. De most hadd maradjak a nyers számoknál: azt, hogy valóban jó ötlet-e, ha négycsapatos csoportokból sok harmadik helyezett is továbbjut, már nem csak elméletben próbálhatjuk levezetni. Van ugyanis hat olyan nagy világverseny – az 1986-os, az 1990-es és az 1994-es vb, valamint a 2016-os, a 2021-es és a 2024-es Eb –, ahol ez már valóban megtörtént. Annyiban más csak a helyzet, hogy ott hat csoportból az első kettő és a négy legjobb csoportharmadik jutott a legjobb 16-ba, míg most 12 csoport lesz, és a 8 legjobb harmadik is továbbjut (azaz még tovább hígul a mezőny).Először azt néztem meg, hogy ennél a hat világversenynél a győztes, illetve a döntő vesztese hány pontot szerzett a csoportkörben. Azt vártam, hogy ha sok alacsony pontszám látszik majd, akkor levonhatjuk a következtetést, hogy gond nélkül ellazsálhatják az erős csapatok a csoportkört. Íme az eredmény:Hát igen, sok az egy győzelem – egy döntetlen – egy vereséggel továbbjutó csapat. Sőt, a 2016-os Európa-bajnokságot Portugália úgy nyerte meg, hogy a csoportjában csak harmadik lett (ez nekünk is emlékezetes, hiszen Magyarország volt a csoportelső). Hasonló volt a helyzet az 1994-es vb-n is, amikor Olaszország szintén csoportharmadikként ment el egészen a döntőig. A hat esemény közül ötben a két döntős közül legalább az egyik nem jutott el 7 pontig a csoportkörben. És ugyan voltak olyanok, amelyek száz százalékos mérleggel jutottak el a döntőig (mindkétszer nyertek is: az olaszok 2021-ben, a spanyolok 2024-ben), de ez volt a ritkább eset.Oké, és mi a helyzet a szimpatikus kiscsapatokkal?