A MÁV idén nyáron is olyan pályafelújítási programot indít, amelynek célja, hogy legalább a legfontosabb, legnagyobb forgalmú vasútvonalakon csökkenjenek a lassújelek – jelentette be Vitézy Dávid közlekedési miniszter.Ennek keretében májusban a Budapest–Pécs fővonalonRétszilas és Dombóvár között,illetve a Szerencs–Nyíregyháza szakaszonindult több hónapos karbantartás.A pótlóbuszozás miatt minden utas türelmét köszönöm ezúton is!– írta a tárcavezető a Facebookon.A két beruházás több mint négymilliárd forintból valósul meg, a munkálatokat MÁV saját dolgozóival és eszközeivel végzi. A felújítás része több helyen a sínek és az ágyazat teljes cseréje, a vasúti átjárók felújítása, a vízelvezetési rendszer modernizálása, valamint a felsővezetékek és a biztosítóberendezések karbantartása is. A munkák végeztével csökkenhetnek az állandóvá váló késések, miközben a meghibásodások kockázata is kisebb lesz.Vitézy Dávid MÁV vonatHVG / Túry GergelyA tárcavezető emlékeztetett rá, hogy az 5900 kilométernyi vasútvonal mintegy negyven százalékán van ma valamilyen forgalomkorlátozás érvényben, a menetidők éppen ezért nem csökkennek, hanem évről évre növekednek, folyamatosak a meghibásodások és műszaki problémák. https://hvg.hu/360/20260610_mav-vasut-intercity-vonat-motorvonat-nyar-beszerzes-ebx
Vitézy elnézést kér a pótlóbuszozásért, több fontos vonalon felújítások kezdődnek
Az állami vasúttársaság idén nyáron 4 milliárd forintból két beruházás keretében végez pályafelújításokat.








