A pünkösdi hosszú hétvége után két jelentős pályakarbantartás kezdődik a MÁV hálózatán – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója.
Május 26-tól a Budapest–Pécs fővonalon, Rétszilas és Dombóvár között végzünk munkálatokat, május 27-től pedig a Szerencs–Nyíregyháza szakaszon indul egy több hónapos karbantartás.
Ahogy Hegyi fogalmazott: A felújítások célja a sebességkorlátozások megszüntetése, a pályaállapot javítása, valamint a megbízhatóbb és kiszámíthatóbb közlekedés biztosítása. A munkálatok idején ugyanakkor jelentős forgalmi változásokra, pótlóbuszos közlekedésre, átszállásokra és hosszabb menetidőre kell számítani, amiért előre is elnézést kértek minden jövőbeli utastól.
Pályakarbantartás a pécsi fővonalon
A MÁV ezzel kapcsolatban közleményében azt írják, hogy a pécsi vonalon a pályakizárással járó munkálatokat úgy időzítették, hogy csak az iskolai nyári szünet legelejéig tartsanak, a Fishing on Orfű fesztiválra például a tervek szerint már minden fennakadás nélkül, végig vonattal utazhatnak a látogatók.











