Pótlóbuszok helyett május 30-ától ismét vonatok járnak az Ajka és Veszprém közötti 20-as vonalon – jelentette be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. A két dunántúli város közötti vonatforgalom újraindítása két további dolgot is jelent:A Székesfehérvár–Szombathely transzeurópai fővonal teljes hosszában járható lesz.Zalaegerszeg közvetlen átszállás nélkül érhető el vonattal Budapestről.A pályán elsőként a tehervonatok indulnak, még a hónap végén, amelyek „tesztelik” a felújított szakasz berendezéseinek biztonságos és hibamentes működését – teszi hozzá a miniszter. Ezt követően a személyszállításban az eredeti menetrend szerint, óránként fognak közlekedni a vonatok.„Az érintett néhány száz méteres szakaszon egy korábbi felújítás során kispórolt, meg nem épített vízelvezetés hiánya a 2024-es tavaszi esőzések során jelentkezett érdemben. Ugyanezen év nyarán a szakaszra 10 km/h sebességkorlátozás került ki, a tehervonatok pedig kitiltásra kerültek. Az őszi esők további romlást hoztak, végül a szakaszt 2024 decemberében le kellett zárni, azóta pótlóbuszok közlekednek. A minisztérium akkor azt ígérte, hogy a felújítás fél évig tart, de aztán több mint egy évig nem történt semmi” – fogalmaz Vitézy elődje, Lázár János munkásságáról. https://hvg.hu/360/20260519_vitezy-david-vasut-vonat-mav-fejlesztes-igeretek-varosokPedig maga az építkezés alig néhány hónapot vett igénybe, ami csak nemrég kezdődhetett el, mert a szerződést csak idén év elején kötötték meg. A csúszást a minisztérium elmaradt döntései okozták – érvel Vitézy.Az új miniszter hatalmas és hálátlan munkát vállalt magára a felkérés elfogadásával: mint a HVG elemzése kifejti, már ahhoz ezermilliárdokra lesz szükség, hogy a vasút állapota ne romoljon tovább, eközben viszont olyan új, nagy fejlesztéseket kell elkezdeni, amelyeknek 2030-ra még biztosan nem lesz eredményük. Mindenesetre a személyügyi cserék már elkezdődtek a MÁV környékén is.
Vitézy Dávid bejelentette: újra vonat fog járni Ajka és Veszprém között
Csaknem két éve pótlóbuszok közlekednek a több szempontból is kiemelten fontos szakaszon, pedig maga a javítás csupán néhány hónapot vett igénybe.











