Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!A magyar kormány hivatalosan benyújtotta a módosított helyreállítási és ellenálló-képességi tervét – közölte az Európai Bizottság szerdán. A testület szóvivője hangsúlyozta, hogy ez arra a politikai egyezségre épül, amelyet Magyar Péter kormányfő és Ursula von der Leyen bizottsági elnök május végén jelentett be.Az Európai Bizottságtól nem tették hozzá, de a megállapodás egyik fele az előfeltételekről szólt, amelyekkel 16,4 milliárd eurónyi forrást lehet felszabadítani, benne a tízmilliárd eurót érő helyreállítási alappal. Ennek a végrehajtásához kedden adott be törvényjavaslatot a kormány, viszont ennyi a helyreállítási alapnál még csak arra lenne elég, hogy nem kelljen egy egymilliárd eurós előleget visszafizetni, és be lehessen adni rendes kifizetési kérelmet.A pénzhez arányosan további reformokat, célokat és beruházásokat kell végrehajtani, amelyeket helyreállítási tervekben vállalnak be a kormányok. Ezekkel olyan elmaradásban volt az Orbán-kormány, hogy az új kabinet a május végi egyezség alapján csak 2,6 milliárd eurónyit tudott megtartani az eredetileg 10,4 milliárdos tervből, amelynek a hitelrészéből 400 milliót el is engedett. (Orbánék eleve csak 3,9 milliárd eurót kértek, ami a Magyarországnak adható kedvezményes kölcsönkeret harmada.) A 7,4 milliárd eurós lyukat kell betömni az új tervvel, itt magyaráztuk el bővebben a módszereket és az eddig bejelentett változtatásokat.Az Európai Bizottság szerint a módosított terv széles körű reformokat tartalmaz többek között korrupcióellenes és jogállamisági téren. Olyan kulcsfontosságú területekbe fektet be, mint az energetika, a lakhatás, kis- és középvállalkozások.A terv beküldésével az Európai Bizottság megkezdi a dokumentum értékelését. Ezt a szóvivő szerint az elmúlt hetek egyeztetéseinek köszönhetően a tagállami miniszterek testülete júliusban már jóvá is hagyhatja.A vállalt előfeltételeket és reformokat, beruházásokat elvileg augusztus végére kell papíron teljesíteni, szeptember végéig adhatnak be a kormányok kifizetési kérelmet, ezeket év végéig teljesíthetik.Maga az új terv egyelőre nem elérhető a hivatalos oldalán, de a kormány már többször megosztott róla részleteket. Vitézy Dávid közlekedési miniszter a kormány legutóbbi heti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogya 10 milliárdos keretből 2,6 milliárd euró már megvalósult, ennyit tudnak áthozni az előző tervből. Például ebből épült meg a Békéscsaba és Lőkösháza közötti vasúti beruházás. Mivel ezt a magyar költségvetés előfinanszírozta, így a majdani uniós térítéssel a költségvetésben felszabadul 2,6 milliárd eurónyi (kb. 900 milliárd forintnyi) összeg, amit a kormány itthon másra tud majd fordítani.Van 1,1 milliárd eurónyi fejlesztés, amit a korábbi kormány nem szánt a helyreállítási alapba, de ezt most „átforgatják” oda. A budapesti CAF villamosokat ebben az alapban fogják elszámolni – ezt korábban a rendes uniós költségvetésből számolták el. Így felszabadul az erre lekötött összeg, amit később is el lehet számolni közlekedési, digitalizációs, környezetvédelmi, humán infrastruktúrára.1,5 milliárd eurós összegben fogják fejleszteni az elektromos hálózatot. Kifejezetten hálózatfejlesztésre és kapacitásbővítésre fognak összpontosítani, hogy a megújulóenergia-használatot segítsék. Azt úgy oldják meg, hogy augusztus 31-ig tőkét emelnek a Magyar Fejlesztési Bankban (MFB), ezután pedig az áramszolgáltatók közreműködésével fogják tudni felhasználni ezt az összeget, amiben Kapitány István minisztériuma is részt vesz majd.Hasonló megoldással 2 milliárd eurónyi tőkeemelés az MFB-ben két célt fog szolgálni. A kis- és középvállalkozások fejlesztésére új támogatási programot indítanak, hogy javítsák a versenyképességet. Emellett bérlakás- és kollégiumfejlesztési program indul. A fejlesztőknek jelentős önerőt is kell hozniuk. Egyeurónyi uniós támogatásból öteurónyi fejlesztés tud megvalósulni. Egyelőre még dolgozik rajta a fejlesztési bank, hogy milyen pályázati konstrukciókkal fogják ezeket a forrásokat lehívni.1,8 milliárd euróból újítják fel a HÉV- és a vasútijármű-parkot. Vitézy szerint ebbe az előző kormány közlekedésügyi minisztere, Lázár János belebukott, és a korábbi közbeszerzésekre egy jelentkező sem volt. Akadálymentes, klimatizált, alacsony padlós HÉV-kocsikat szeretnének beszerezni a szentendrei, csepeli és ráckevei vonalra. Emellett a forrásból az InterCity-flottát is meg fogják újítani. Legalább 200 IC-kocsi helyére új, emeletes motorvonatokat fognak beszerezni. Itt is tőkeemeléssel teljesítik augusztus 31-ig a határidőt, már csak a konkrét technikai ütemezésről zajlanak a tárgyalások.