Az Audi 2005-ben rukkolt elő első Q7-es modelljével, melyet aztán 10 évvel később követett a második generáció, és most itt a vadonatúj harmadik nekifutás.A hatalmas hűtőráccsal, szuperokos micro-LED-es mátrix-fényszóróval, harmadik generációs látványos OLED hátsó lámpákkal és világító logóval támadó újdonság éjszaka indexeléskor a sarkaiból a talajra vetíti az irányváltást jelző dinamikus fényeket, ami világújdonságnak számít.Audi Q7AudiAudi Q7AudiA kiviteltől függően 20-23 colos kerekeken gördülő, elődjeihez hasonlóan Pozsonyban gyártott új luxus SUV műszerfalát az érkezőben lévő nagyobb testvérmodellhez, a Q9-hez hasonlóan egy 12,3 colos digitális műszeregység, egy 14,5 colos infotainment kijelző és egy 12,3 colos anyósülés előtti képernyő uralja. Alapáron 5 ülést kapunk, ezenkívül pedig 7 személyes változatban is kapható a most először akár 6 üléssel is rendelhető Q7-es, melynek ajtajai gombnyomásra elektromos nyílnak és csukódnak. Audi Q7AudiAudi Q7AudiA Bang & Olufsen csúcs hi-fi 22 hangszórót és 1360 W-ot vonultat fel, az USB-C portok 60-100 W-ot tudnak, a vezeték nélküli mobiltöltő esetében pedig 25 W jelenti a plafont. Az 5 személyes alapmodell csomagtere 670-2075 literes, a három üléssoros verziókba pedig 581-1980 liternyi csomag pakolható be. Audi Q7AudiAudi Q7AudiA 24 lóerős és 370 Nm-es lágyhibrid technikával megspékelt 3 literes V6-os dízelmotor egy nyolcfokozatú automata váltón keresztül juttatja el erejét a négy kerékhez.A quattro összkerék-hajtású, négykerék-kormányzású és opcionálisan adaptív légrugós divatterepjáró gázolajos erőforrása 245 lóerőt és 500 Nm-t tud az alapmodellben, ezenkívül pedig egy 299 lóerős és 630 Nm-es változat is elérhető a kínálatban.Audi Q7AudiAudi Q7AudiA Németországban 87900 eurón (31,3 millió forint, 19 százalékos adóval) nyitó új Audi Q7 első példányait szeptemberben vehetik át a megrendelők. Az Egyesült Államokban 435 lóerős 2,9 literes V6-os, illetve 600 lovas 4 literes V8-as benzinmotorral debütál a típus, melynek csúcsmodellje alig 3,7 másodperc alatt katapultál 0-ról 100-ra. Audi Q7AudiAudi Q7Audi