Miért gondolják azt a szakemberek, hogy a vagyonadó jelenlegi formájában egy KKV-szektort érintő különadó lenne, és milyen reakciót váltana ki az, ha egy Magyarországra költöző kínai befektető egy fillér adót nem fizetne az ingatlanja után, míg a hazai szomszédja igen? A vagyonadó körüli kérdőjelek kapcsán a kormánynál is belátták, hogy érdemes kikérni a szakmai szervezetek véleményét. E problémakörbe nyertünk most beavatást.
A vagyonadó fogja „hergelni” a magyar közvéleményt az elkövetkező hónapokban. Ezt az adónemet bizonyosan bevezetik, hiszen ez a Tisza Párt programjának egyik stratégiai, pártpolitikai célú sarokköve. Fontos kiemelni, hogy a kormányzatnál van nyitottság arra, hogy meghallgassa a szakmai aggályokat, a kabinet a témában konzultációt kezdeményezett a Magyar Okleveles Adószakértők Egyesületével, illetve a STEP Hungary – Magyarországi Bizalmi Vagyonkezelők és Örökléssel Foglalkozó Szakemberek Egyesületével. A döntéshozók egyetértenek a felvetésünkkel, mely szerint a teljes hazai adórendszert át kell tekinteni ahhoz, hogy a vagyonadó beilleszthető legyen a meglévő keretek közé – árulta el Horváth Balázs, a Békés Partners ügyvéd, adótanácsadója egy keddi szakmai rendezvényen.















