Az Integritás Hatóság elnöke elleni vádemelés az ügyben olyan új körülmény, ami miatt az Állami Számvevőszék elnöke ismételten mérlegeli a kereset benyújtását

– ezt reagálta a hvg.hu kérdésére az Állami Számvevőszék (ÁSZ).

Az ÁSZ sajtóosztályát azután keresték meg, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt vádat emelt az Integritás Hatóság elnökével, Biró Ferenc Pállal szemben a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.

A hvg.hu emlékeztet: az Integritás Hatóságról szóló jogszabály szerint az Integritás Hatóság elnökének elmozdítása az ÁSZ elnökének kezében van. Windisch László akkor indíthat közigazgatási pert az Integritás Hatóság elnöke jogviszonyának megszüntetése érdekében, amennyiben „a kinevezés feltételei már nem állnak fent”, így például ha büntetőeljárás indul ellene. A Fővárosi Törvényszéknek ebben az esetben 30 napon belül kellene döntenie keresetről.

A Központi Nyomozó Főügyészség azt is indítványozta, hogy a bíróság Bírót szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélje, valamint 23 millió forintnyi vagyont elkobozzanak tőle, melyekre jogosulatlanul tett szert.