Az Integritás Hatóság elnöke elleni vádemelés az ügyben olyan új körülmény, ami miatt az Állami Számvevőszék elnöke ismételten mérlegeli a kereset benyújtását – válaszolta a HVG kérdésére az Állami Számvevőszék (ÁSZ).Az ÁSZ sajtóosztályát azután kerestük meg, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt vádat emelt az Integritás Hatóság elnökével, Biró Ferenc Pállal szemben a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. https://hvg.hu/itthon/20260609_ugyeszseg-vademeles-biro-ferenc-pal-integritas-hatosag-hutlen-kezelesAz Integritás Hatóságról szóló jogszabály szerint az Integritás Hatóság elnökének elmozdítása az ÁSZ elnökének kezében van. Windisch László akkor indíthat közigazgatási pert az Integritás Hatóság elnöke jogviszonyának megszüntetése érdekében, amennyiben „a kinevezés feltételei már nem állnak fent”, így például ha büntetőeljárás indul ellene. A Fővárosi Törvényszéknek ebben az esetben 30 napon belül kellene döntenie keresetről.Korábban Windisch László még nem látta időszerűnek a kereset megindítását, úgy tűnik, hogy ez a vádemeléssel megváltozott. https://hvg.hu/itthon/20250213_Meg-nem-lepett-az-ASZ-elnok-hogy-elmozditsa-az-Integritas-Hatosag-meggyanusitott-elnoket-de-ez-barmikor-valtozhat-ebxBiró Ferenc Pál éppen vasárnap adott egy hosszabb interjút, amelyben arról beszélt, hogy a felesége által használt hivatali autó miatt kirobbant ügynek a nyomásgyakorlás volt a célja. Állítása szerint egyes sajtóforrások előbb tudtak a kapcsolódó házkutatásokról, mint azt az illetékes szervek nyilvánossá tették volna.Arra is kitért, hogy az előző kormányzati ciklusban Tuzson Bence igazságügyi miniszter és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter le akarta állítani az Integritás Hatóság egyes vizsgálatait. Tuzson minderre úgy reagált, hogy csak egy jó hangulatú szakmai beszélgetésre hívta be magához miniszterként az Integritás Hatóság elnökét.
Az ÁSZ elnöke a vádemelés miatt „mérlegeli” az Integritás Hatóság elnökének elmozdítását
Windisch László szerint a Biro Ferenc elleni vádemelés olyan új körülmény, ami miatt mérlegelni fogja az erről szóló kereset benyújtását.











