Rosszabb idők járhatnak a NER-potentátok kezében lévő bankokra, ezt a tőzsde is elkezdte beárazni. Míg a társadalom igazságtételt, a betétesek és a kisrészvényesek pozitív forgatókönyvet várnak.
Nem éppen az ország második legnagyobb, tőzsdén jegyzett bankjától elvárható szabálykövető attitűdre vall, hogy az MBH Bank egyik érdekeltsége, a Magyar Strat-Alfa Zrt. nem tett közzé mérleget a május 31-ei határidőre. Mégsem érdemelne különösebb figyelmet a bank által „átmeneti, technikai” késlekedésnek minősített mulasztás, ha a tulajdonostárs nem a javait épp Dubajba hoppanáló Matolcsy Ádám, a korábbi jegybankelnök fia lenne. Akire végre felfigyelhettek a jegybanki Pallas Athéné Alapítvány vagyonvesztése miatt hűtlen kezelés és pénzmosás gyanújával vizslató hatóságok. Bár május 29-i tájékoztatójukon senkit sem neveztek meg, annyi kiderült, hogy az elmúlt hetekben számos helyszínt lerohantak, iratokat és 92 milliárd forintnyi vagyont foglalva le. Logikus lenne, ha Matolcsy György fiának az érdekeltségeit is átvizsgálnák, miután fokról fokra kiderül, hogy háttérnavigátorként és haszonélvezőként vaskos szerepe lehetett a legnagyobb magyar bankrablásban. https://hvg.hu/360/20260227_pallas-athene-alapitvany-vagyon-lenyulas-gtc-vaci-greens-irodahaz-matolcsy-gyorgy-es-adam-tiborcz-meszaros-zold-ut-a-lenyulasnak-hvgA Magyar Strat-Alfa nyomábanKulcsfontosságú lehet az elsíbolt vagyon követésekor a Magyar Strat-Alfa, hiszen fennállásának négy éve alatt szédületesen gyarapodott. Egy bonyolult, magántőkealapokkal tarkított láncolat végén ugyanis tekintélyes fővárosi ingatlanportfólió landolt nála: két Váci Greens-irodaház, a Millenáris Classic, az Infopark több épülete, egy Kálmán Imre utcai ingatlan, illetve a várbeli Úri utca 72., amelyek megszerzése több szálon összekapcsolódik a Pallas vagyonvesztő üzleteivel. Az MBH pedig a százmilliárdot közelítő összeget áldozott a közös üzletre, miután nemcsak tőkéstársként, hanem kötvényjegyzőként és hitelezőként is beszállt a buliba.S hogy miért tette ezt? Szakmai válasz nincs, politikai van: a bank nagytulajdonosa Mészáros Lőrinc.














