„Felháborodással értesült” a Fidesz a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) elnökének kirúgásáról, akinek az "egyetlen bűne" az volt, hogy felderítette Magyar Péter miniszterelnök zavaros ügyeit a Diákhitel Központ élén - közölte a párt.Ebben azt írták, a KEHI 2021-ben vizsgálatot indított Magyar Péter ügyleteivel kapcsolatban, és elképesztő közpénzszórásra derült fény: Magyar Péter a Diákhitel Központ vezetőjeként rendszeresen túlárazott, felesleges kommunikációs és tanácsadói szerződéseket írt alá, sok esetben a saját ismerőseivel.Magyar Péter az esetről a Partizánnak adott első interjújában azt állította, a rendkívüli ellenőrzés valójában egy felülről irányított zsarolási kísérlet volt, amellyel az akkori igazságügyi miniszterrel, Varga Judittal való, már romlóban lévő házasságát igyekeztek megmenteni. Amikor a KEHI ellenőrei megjelentek a Diákhitel Központnál, Magyar telefonon kérdőre vonta a hivatal vezetőjét, Gaál Szabolcs Barnát (képünkön), de az akkori vizsgálatnak végül nem lett különösebb következménye. Itt beszélt arról is, hogy a kommunikációs szereplőktől a piaci árhoz képest sokszorosan túlárazott ajánlatokat kapott, amiknek az aláírását nem akarta vállalni, több körben is megtagadta, mire jelezték neki, hogy „ezt nem kéne”. https://hvg.hu/gazdasag/20240211_Magyar_Peter_a_PartizannakA Fidesz mindenesetre most elítélte, hogy „Magyar Péter a felelősség vállalása helyett inkább bosszút állt az igazságot kiderítő kormányhivatal vezetőjén. Ezzel valójában saját bűnösségét is beismerte a vitatható ügyletekben”.Az esettel kapcsolatban felszólítja a közjogi méltóságokat, az állami hivatalok vezetőit és minden jogtisztelő polgárt, hogy továbbra is álljanak ellen az alkotmányosságot és a jogállamiságot nem tisztelő "magyarpéteri önkénynek" - fogalmaztak.A KEHI elnökének felmentése hétfő este jelent meg a Magyar Közlönyben, Magyar Péter miniszterelnök keddi hatállyal mentette fel tisztségéből Gaál Szabolcs Barnát, aki 2010 óta vezette a hivatalt, de már előtte, az első Orbán-kormány, valamint a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány idején is ott dolgozott jogi osztályvezetőként. https://hvg.hu/itthon/20260609_palyazat-kormanyzati-ellenorzesi-hivatal-elnoki-posztja
A Fidesz szerint Magyar Péter bosszúból rúgta ki a KEHI elnökét, mert felderítette ügyeit a Diákhitel Központ élén
Magyar Péter korábban felülről irányított zsarolási kísérletnek nevezte a rendkívüli ellenőrzést.












