Ezt is megértük: kedden az évi 6 milliárdból működő Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről és a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról tárgyal az Országgyűlés.

A Habony Árpád mellett megedződött Lánczi Tamás és a Kádár-rendszer politikai rendőrségétől indult Horváth József hivatalának mentségére a hétfői bizottsági vitán még a fideszesek is csak két mondatot tudtak elmondani, ugyanakkor a keddi általános vitán meg meg lesz a lehetőségük egy hosszab hattyúdalra. A Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló tiszás javaslat indoklása szerint a 2024-ben létrejött hivatalt azért szüntetnék meg, mert tényleges közfeladatot nem lát el, létrehozásának valódi célja az volt, hogy politikai célból nyomást gyakoroljon az állampolgárokra, illetve egyes szervezetekre, újságokra, márpedig ez a tevékenység nem kívánatos egy alkotmányos demokráciába.

Az indoklásban pedig így írták le Lánczi Tamásék működését: „A jogállam helyreállításának érdekében alapvető fontossággal bír, hogy megszűnjenek az alkotmányos rezsimben mindazok az intézmények, amelyek semmilyen valódi feladattal nem bírnak a közjogi rendszerben, pusztán közpénznyelők, illetve a polgárok zaklatását, jogainak csorbítását szolgálják.