ÉLŐFotó: Huszti István / Telex Cikkünk folyamatosan frissül! Magyar Péter napirend előtti felszólalásra jelentkezett. A bicskei gyerekotthonban történt abúzusról kezdett beszélni, és az intézet egyik lakójáról, aki öngyilkos lett, miután vallott a gyerekotthon igazgatójáról.Egyértelműnek tűnik, hogy ha a magyar állam elvégezte volna a dolgát, ha az előző kormány és az orbáni hatalom a magára hagyott gyerekeket védte volna a pedofil rém, a Fidesz által kitüntetett igazgató helyett, ha hitt volna a gyerekeknek a magyar állam, akkor ez a gyerek ma is élne, mondta Magyar.A miniszterelnök azt mondta, hogy ő meglátogatta a gyerekotthonokat, beszélt a dolgozókkal. Azt mondta: arra kellett rájönnie, hogy Magyarországon két gyerekvédelem létezett. Egyrészt az „álszent, farizeus, gonosz orbáni gyerekvédelmi kommunikáció”, másrészt a gyerekvédelem valódi helyzete, aminek a valóságát például a szolgálatoknál, a gyerekotthonok folyosóin lehet megtapasztalni.Ma is itt ülnek az ellenzéki padsorokban azok a fideszes képviselők, akik felelősek ezért, mondta Magyar, majd megígérte, hogy amit a gyerekek ellen ők az elmúlt években tettek, nem fogják elfelejteni.Sulyok Tamás nem mond le – tudhatta meg a közvélemény május 31-én, azóta patthelyzet van a kormány és az államfő között. A népszerűtlen köztársasági elnököt Magyar Péter kormányfő leléptetné a színről, amihez a szükséges tiszás kétharmados többsége is megvan. Sulyok jelenleg az Európa Tanács alá tartozó tanácsadó szerv, a Velencei Bizottság állásfoglalására vár. Magyaréknak kreatív jogászkodásra lesz szükségük, hogy ne tűnjön az egész személyre szabott jogalkotásnak.Fideszhez húzó szervezetek vasárnap tüntetést is tartottak a Budai Várban, a Sándor-palota előtt Sulyok támogatására. Mint írtuk, volt tégláról téglára, szeretetország, matolcsyzás, és még a Tisza-himnusszá vált Tavaszi szél című népdalt is elénekelték a végén. Elhangzott többek közt, hogy a „hitvány asszony”, Görög Márta igazságügyminiszter néhány éve még Lázárnak hízelgett, most „csahos kutyaként” fenyegeti Sulyok Tamást, és szemétkosárba dobnák az Alaptörvényt. A demonstrációról részletesebben itt olvashat.Aránylag rövid napirendje lesz hétfőn az Országgyűlésnek. Az egyik legfontosabb szavazássorozat a különböző vizsgálóbizottságok felállításáról, vezetőikről és tagjaikról várható. Felállhat a Magyar Nemzeti Bankban történt visszaéléseket, a spontán privatizációt és a közvagyon elvesztését, a kegyelmi botrány felelőseit, valamint a gyermekvédelem rendszerszintű válságát feltáró vizsgálóbizottság is hétfőn.Várhatók interpellációk, kérdések és azonnali kérdések is két zárószavazás mellett a devizahitelesek elleni pereket érintő törvénymódosításokról, illetve a képviselők fizetésének csökkentéséről. Kedden a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről, a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámok visszaszorításáról és a gazdasági reklámok településképi illeszkedésének biztosításáról, egyes beruházási szabályok módosításáról szóló javaslatokról fognak vitázni.Magyar Péter miniszterelnök hétfő reggel közölte a Facebookon: „A Parlament hétfőn felfüggeszti a devizahiteles ügyek végrehajtását.” A devizahiteles ügyekben indult végrehajtások felfüggesztését javasoló törvényjavaslatot Hantosi István és Melléthei-Barna Márton nyújtotta be. Az egyes tisztességtelen fogyasztói szerződések jogkövetkezményeit rendező törvények felülvizsgálata érdekében az érintett folyamatban lévő eljárások kezeléséről szóló törvényjavaslatról vita, majd határozathozatal lesz.Ugyan már a programjukban is írtak róla, talán sokakat meglepett az a gyorsaság, amivel a Tisza Párt benyújtotta a devizahiteleseket célzó, első törvényjavaslatát. Míg a devizahiteles ügyvédek egy része üdvözölte a döntést, sokan szkeptikusak a javaslattal kapcsolatban. Erről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.Drasztikusan csökkentené az országgyűlési képviselői tiszteletdíjakat, juttatásokat, támogatásokat, valamint az országgyűlési képviselőcsoportoknak járó költségvetési forrásokat a Tisza Párt csütörtökön benyújtott törvényjavaslata – írtuk május végén. A javaslatot két tiszás képviselő, Bujdosó Andrea frakcióvezető és Kalázdi-Kerekes Kinga terjesztette be az Országgyűlés elé. Azt írták: a költségek csökkentése terén elöl kell járniuk az országgyűlési képviselőknek és frakcióknak, „és példát kell mutatniuk a közhatalmat gyakorló állami szervek számára”.A jelenlegi szabályozás szerint az országgyűlési képviselők fizetése minden év március 1-jétől az előző évi, KSH által megállapított átlagkereset háromszorosa. A törvénymódosítás után a háromszoros szorzó helyett már csak 1,8-cal kell számolni. Mindez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy jelenleg bruttó 2 182 488 forint az országgyűlési képviselők havi tiszteletdíja, a módosítás után pedig csak bruttó 1 309 493 forint lesz. A Tisza Párt az erre rárakódó – például a bizottsági posztokért járó – plusz juttatásokat is megnyesné. A javaslat a képviselők lakhatási, utazási, mobilhasználati juttatásait is csökkenteni tervezi.„Már előre jeleztem a többi frakciónak, hogy ezen a szabályon mi változtatni fogunk, és reméljük, hogy számíthatunk rájuk” – fogalmazott Magyar a Parlamentben április 17-én, miután a Fidesz–KDNP és a Mi Hazánk képviselőivel egyeztetett az alakuló ülésről. Később azt is egyértelművé tette a Tisza Párt képviselőinek, hogy csak olyasmire költhetnek majd, amire tényleg szükségük lesz a parlamenti munkához. Jelezte a tiszás képviselőknek, hogy repülni fog a frakcióból, aki korrupt, arrogáns lesz, vagy urizálásba, luxizásba kezd. „Nálunk alapvető elvárás, hogy példát mutassanak az életvitelükkel is a képviselők és a politikusok” – mondta a miniszterelnök. A képviselőknek és frakcióknak járó juttatásokról korábban itt írtunk bővebben.Csökkentik a képviselők fizetését, felfüggesztik a devizahiteles-pereket és végrehajtásokat, megszavazzák a vizsgálóbizottságokat, Magyar Péter pedig ismét felszólal – mozgalmas nap várható ma is az Országgyűlésben. Élő közvetítés és elemzés Cseke Balázzsal, a Telex politikai újságírójával.PartnereinktőlÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kövess minket Facebookon is! Legfontosabb További élő árfolyamok! Friss hírek
Felállnak a vizsgálóbizottságok, csökkenek a képviselői fizetések – ülésezik a parlament
Hétfőn és kedden is ülésezik az Országgyűlés: bizottságokról, képviselői fizetésekről és a devizahitelekről is szavaznak.













