A Parlament hétfőn felfüggeszti a devizahiteles ügyek végrehajtását – közölte Magyar Péter a Facebook-oldalán. A kormányfő jelezte azt is, hogy jelentősen csökkenteni fogják a képviselői fizetést, és, hogy délután egy órakor élőben szól a képviselőkhöz.A parlamenti honlapon olvasható napirendi javaslat szerint az ülés a megszokottaknak megfelelően 13 órakor kezdődik napirend előtti felszólalásokkal. Megtartják az azonnali kérdések és válaszok óráját, majd a képviselők fél órában kérdéseket tehetnek fel a kormány tagjainak.Magyar Péter közölte, hogy „ma a Parlament felfüggeszti a devizahiteles ügyek végrehajtását. Jelentősen csökkentjük a képviselői fizetést és költségkeretet. 13 órától ismét élőben szólok a képviselőkhöz”A devizahiteles ügyekben indult végrehajtások felfüggesztését javasoló törvényjavaslatot Hantosi István és Melléthei-Barna Márton nyújtotta be. Az egyes tisztességtelen fogyasztói szerződések jogkövetkezményeit rendező törvények felülvizsgálata érdekében az érintett folyamatban lévő eljárások kezeléséről szóló törvényjavaslatról vita, majd határozathozatal lesz – írta az MTI.A házszabálytól eltérve tárgyalják a képviselői fizetések jelentős, negyven százalékot is elérő csökkentését, és a nap folyamán szavaznak is arról – írta az MTI. A Tisza Párt frakcióvezetője, Bujdosó Andrea és frakciótársa, Kalázdi-Kerekes Kinga által benyújtott előterjesztés az országgyűlési képviselői tiszteletdíjak, juttatások, támogatás, valamint az országgyűlési képviselőcsoportoknak járó költségvetési források jelentős csökkentését javasolja.Emellett a döntéshozatalok során megválaszthatja az Országgyűlés a Tisza-frakció által kezdeményezett öt vizsgálóbizottságból négynek a vezetőit, tagjait. Szavaznak a Magyar Nemzeti Bank működésével kapcsolatos visszaéléseket, a spontán privatizációt és a közvagyon elvesztését, illetve a kegyelmi botrány felelőseit, továbbá a gyermekvédelem rendszerszintű válságát feltáró vizsgálóbizottság tagjairól és tisztségviselőiről.PartnereinktőlÁllítsd be a Telexet megbízható forrásnak!Kövess minket Facebookon is! Legfontosabb További élő árfolyamok! Friss hírek