A nyugdíjasok helyzetét veszi szemügyre a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzése, európai kitekintéssel, felvázolva, milyen kihívások elé állítja a terület a Tisza-kormányt.Magyarországon a nominális átlagnyugdíj 2012 óta 131%-kal növekedett, azonban ezt az elsőre kedvezőnek tűnő számot árnyalják az inflációs adatok (az árak időközben 77%-kal emelkedtek). Így a reálnyugdíjak 33%-kal lettek magasabbak, miközben a reálkeresetek 92%-kal bővültek, ami a nyugdíjasok relatív elszegényedéséhez vezetett. Ezt mutatja az is, hogy az átlagnyugdíj a nettó átlagkereset arányában kifejezve a 2012-es 73 százalékról 50 százalékra esett vissza 13 év alatt.Átlagos nominális és reál nyugdíjak Magyarországon, 2012-2025 (2012 = 100%)GKIA relatív elszegényedés azonban az idősebb nyugdíjasok között még súlyosabb. Az átlagnyugdíj növekedése mögött részben egy demográfiai állománycsere húzódik meg: a mai bérekhez igazodó, magasabb kezdőnyugdíjjal érkező fiatalabb nyugdíjasok aránya nő, ami emeli az átlagot. Ugyanakkor a régóta nyugdíjban lévők relatív helyzete évről évre tovább romlik még a nyugdíjasokon belül is. Ez a leszakadás leginkább a svájci indexálás megszüntetésének tudható be, hiszen a jelenlegi, inflációkövető rendszer, bár a nyugdíjak reálértékét megőrzi, nem biztosítja, hogy az emelkedés kövesse a bérek dinamikáját. Korábban javított valamit a helyzeten az, hogy 3,5%-os GDP-növekedés felett nyugdíjprémium került kifizetésre (de ez nem épült be a nyugdíjakba). A fokozódó lecsúszást látva új támogatási formák is megjelentek (jellemzően az aktuális választásokhoz igazodva): a 13. havi nyugdíj 2021-es részleges, majd 2022-es teljes bevezetése bár 8,3 százalékos növekedést biztosított önmagában, azonban ez az összeg nem épült be az alap nyugdíjellátásba. Hasonlóan a 14. havi nyugdíj idei, 1 hetes részletének kifizetése is egyszeri támogatásnak minősül (s 1,8% emelésnek felel meg). Az új kormány sávos nyugdíjemelési tervezete (illetve a minimum nyugdíj 120 ezer forintra emelése) érdemileg növelné a nyugdíjakat a legszegényebbek körében, azonban ezzel együtt súlyos terheket róna a már egyébként is kihívásokkal küzdő költségvetésre. A GKI számításai szerint az intézkedés évi 110 (nettó 90 ) milliárd Ft többletkiadást jelentene. Ugyanakkor továbbra sem oldja meg az inflációs indexálás miatti elszegényedést. Jelentős hatást gyakorol nyugdíjasok jövedelmére a tervezett SZÉP-kártya juttatás is (amely a nyugdíj összegétől függően évi 100-200 ezer forint jelent). Ennek becsült költségvetési kiadása 330 (nettó 260 ) milliárd Ft évente, de erről is elmondható, hogy nem épül be a nyugdíjakba.A hazai átlagnyugdíjak közeledtek az uniós átlaghoz. 2012-ben a magyarországi átlagnyugdíj 330 eurót tett ki az uniós 1045 eurós átlaggal szemben, ami 31%-os arányt jelentett. 2025-re a hazai érték 80 százalékkal emelkedett (594 euró), eközben azonban az európai uniós átlag is jelentősen, mintegy 52%-kal emelkedett (2025: 1588 euró). Így a hazai átlagnyugdíj az uniós átlag 37%-ára emelkedett.A régiós országok felzárkózása azonban jóval gyorsabb volt. A 6 százalékpontos hazai javulással szemben a kelet-közép-európai régió többi országa átlagosan 13 százalékpontos felzárkózást ért el, így ők sikeresebben csökkentették a hátrányukat. Ennek következtében Magyarország 3 helyet csúszott vissza 2012-höz képest, így a 4. legalacsonyabb átlagnyugdíjjal rendelkezik hazánk. Átlagos havi öregségi nyugdíjak alakulása az uniós országokban 2012,2025 (euró)GKI
Egyre súlyosabb a magyar nyugdíjasok relatív elszegényedése
Az új kormány sávos nyugdíjemelési tervezete, illetve a minimum nyugdíj 120 ezer forintra emelése érdemileg növelné a nyugdíjakat a legszegényebbek körében, azonban ezzel együtt súlyos terheket róna a már egyébként is kihívásokkal küzdő költségvetésre a GKI Gazdaságkutató elemzése szerint.















