Január 1-től 120 ezer forintra emelkedik az öregségi nyugdíj legkisebb összege – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök. A 120 ezer forintos legkisebb öregségi nyugdíj több mint négyszerese az eddig fennálló, 2008 óta változatlan, 28 500 forintos összegnek – tette hozzá a kormányfő.A nyugdíjminimum emelése a szociális juttatásokat nem érinti. Azok mértékét korábban a nyugdíjminimumhoz kötötték, ám a Fidesz 2022 őszén bevezette az úgynevezett szociális vetítési alapot, mint a szociális juttatások megállapításának új kezdőpontját. Akkoriban volt arra vonatkozó várakozás, hogy ezzel a Fidesz a minimálnyugdíj emelésének kíván megágyazni, ám ez aztán nem történt meg. Ahogy nem mellesleg a szociális vetítési alap sem változott bevezetése óta, mértéke még mindig 28 500 forint.Az irány jóAz emelés pozitív fejlemény, ám még tisztázni kell a részleteket, amire a vonatkozó jogszabályban kerül majd sor – értékelte a bejelentést a HVG-nek Farkas András nyugdíjszakértő. A legnagyobb kérdés, hogy az új minimum csak az öregségi nyugdíjakra vonatkozik-e majd, vagy pedig rokkantnyugdíjakra is.Az új minimum mindenesetre mintegy 240 ezer embert érinthet, a költségvetés számára pedig mintegy 200 milliárd – 210 milliárd forintos többletkiadást jelenthet.A szakértő szerint a minimálnyugdíj emelése pozitív, előremutató lépés, ugyanakkor érdemes volna nem új, merev küszöböt meghatározni, hanem annak folyamatos, rugalmas emelkedését rögtön kodifikálni, az infláció vagy az átlagkereset emelkedéséhez kötni. Farkas András szerint egyébként örvendetesebb volna a szegénységi küszöbhöz igazítani a minimálnyugdíjat, ami jelenleg havi 145 ezer forint. https://hvg.hu/gazdasag/20260423_nyugdijasok-letminimum-alattA költségvetési mozgástér csekélyA Tisza Párt korábbi ígéretei közt szerepelt a 120 ezer és 140 ezer forint közötti nyugdíjak sávos emelése, ezzel kapcsolatban a miniszterelnök most nem jelentett be semmit. Igaz, a Pénzügyminisztériumban még tervezik a 2027-es költségvetést, e folyamat során lehetnek még újabb bejelentések.A költségvetés helyzete nem könnyű,a szaktárca nemrég mutatta be az idei költségvetés módosítását, avagy a pótköltségvetést, amely rendkívül magas, GDP-arányosan 7,5 százalékos, pénzforgalmi szemléletben 7,2 ezer milliárd forintos hiánnyal számol. Egyrészt az eredetileg vártnál kedvezőtlenebb gazdasági folyamatok, másrészt az előző kormánytól örökölt hiány, harmadrészt a kiolvasztott uniós támogatások előfinanszírozási igénye miatt.Jövőre a helyzet jobbnak ígérkezik (részben éppenséggel az idén év végén befutó uniós utalások miatt), de nagy költekezésre nem lesz tér: az uniós túlzottdeficit-eljárás, a hitelminősítői és piaci elvárások miatt a kormány szigorú, a hiányt és az államadósságot fenntarthatóan csökkenő pályára állító költségvetési politikát lesz kénytelen folytatni.Mi lesz a Szép-kártyával?Nemcsak az a kérdés, hogy milyen, a nyugdíjakat érintő bejelentések, intézkedések várhatóak még, hanem az is, mi lesz a sorsa a nyugdíjasoknak ígért Szép-kártya–juttatásnak.A miniszterelnök korábban arra utalt, hogy ezt az érintettek akár már idén ősszel, októberben megkaphatják.Ám miután semmiféle bejelentés vagy jogalkotás nem történt ezzel kapcsolatban, az a legvalószínűbb, hogy januártól vezeti be a kormány.